2023. november 29. - Taksony

Halad a paksi erőmű bővítése

Menetrend szerint halad a paksi atomerőmű bővítése, amely nemcsak versenyképesebbé fogja tenni a magyar gazdaságot, és nemcsak garantálni fogja az energiabiztonságot, a környezetvédelemhez is nagyban hozzá fog járulni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben.
2023. szeptember 25. hétfő 13:15 - HírExtra

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlését megelőzően sérelmezte, hogy még mindig hatalmas politikai és ideológiai viták övezik a nukleáris energiatermelést, miközben fontos lenne, hogy végre a szakmai alapú megközelítés kerüljön előtérbe.
    
"Európában továbbra is komoly politikai és ideológiai támadások alatt áll a nukleáris energia, holott ha feltesszük a kérdést, hogyan lehet úgy nagy mennyiségben elektromos energiát előállítani, hogy az versenyképes áron, biztonságosan történjen, és még a környezetet is megóvjuk, akkor a nukleáris energia jelenti a megoldást" - jelentette ki.
    
Leszögezte, hogy Magyarország a paksi bővítéssel évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását fogja megelőzni.
    
"Tehát nemcsak versenyképesebbé tesszük az országot, és nemcsak az energiaellátásunk biztonságát garantáljuk, hanem a környezet védelméhez is nagy mértékben tudunk hozzájárulni" - fogalmazott.
    
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy mások mellett Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz nukleáris energetikai vállalat vezérigazgatójával is tárgyalt, akivel áttekintették a paksi projekt állását, amelynek szavai szerint a látványos szakasza ezután fog megindulni.
    
Kiemelte: a megépült résfal hossza mostanra átlépte az egy kilométert, miközben összesen 2700 méterre lesz szükség az erőmű építésének előkészítése során. Emellett a kivitelező újabb kapacitásokat telepít a helyszínre, így a munka fel fog gyorsulni.
    
Megkezdődött a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelése, s már több mint félmillió köbméternél tart a folyamat, vagyis a munka fele már nagyjából itt is kész, miközben az ötös reaktornál már el is készült öt méteres mélységig a kitermelés. A következő feladat a talajszilárdítás lesz, amely november elsején indul. Ezzel párhuzamosan pedig elkészítik a 23 méteres mélységig történő talajkitermelésre vonatkozó engedélyeket - sorolta.
    
Hozzátette, hogy a Roszatom már megrendelte a hosszú gyártási idejű berendezéseket, például a reaktorpalást előállítása is megkezdődött már Oroszországban.
    
A miniszter hangsúlyozta: "Tehát haladunk a menetrend szerint a paksi atomerőmű építésével. A 2030-as évek elején a két új blokkot rá fogjuk tudni kapcsolni a hálózatra, ezzel nagymértékben hozzájárulva az ország energiaellátásának biztonságához, és ahhoz, hogy megfizethető áron álljon rendelkezésre az energia Magyarországon."
    
Kitért arra is, hogy állandó egyeztetés folyik a Roszatom vezetésével a beruházás kapcsán. "Elmondtam azt is, hogy Brüsszelből folyamatosan kapunk olyan híreket vagy híreszteléseket, amelyek arról szólnak, hogy több európai uniós tagország kitartóan napirenden tartja a nukleáris ipar szankcionálását" - húzta alá.
    
"Ez a magyar nemzeti érdekekkel súlyosan ellentétes lenne, ezért természetesen, ha a jövőben felmerül komolyan ilyen javaslat, azt magyar részről mindig vétózni fogjuk" - figyelmeztetett.
    

"Magyarország nemzeti érdeke az, hogy a nukleáris energiát tudja használni és a Roszatommal való együttműködésben tudja mindezt megtenni. A paksi beruházás továbbra is nagy nemzetközi projekt, a Roszatom mellett amerikai, német és francia vállalatok is részt vesznek benne" - összegzett.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását