2024. május 9. - Gergely

Spielberg nyomdokain halad az új fantasy, a Képzeletbeli barátok

Rendkívül személyes filmet rendez John Krasinski (Hang nélkül 1-2., A hivatal), évek óta a szívügyének tekinti a projektet. A Képzeletbeli barátok főhőse egy kislány (Cailey Fleming), aki hirtelen különös képesség birtokába jut: látja mindenki képzeletbeli barátját, azt a különös vagy még annál is különösebb lényt, akit gyerekkorában maga mellé képzelt – aztán elveszített.
2023. augusztus 30. szerda 10:04 - HírExtra

Krasinski a saját gyerekeire gondolt, amikor hét éve elkezdett dolgozni a film ötletén. Persze felesége, Emily Blunt is fontos feladatot kapott a filmben, de saját magának is osztott szerepet.

„Az elképzelt barátok időkapszulákat testesítenek meg számomra – mondta Krasinski a Collidernek. – Mindazokat a reményeket, álmokat és ambíciókat jelképezik, amelyeket akkor dédelgettünk, amikor a legfogékonyabb volt az agyunk, azaz gyerekkorunkban. Egyszer csak azt mondták nekünk, hogy felnőttek lettünk, ahelyett, hogy szóltak volna: soha ne feledkezz meg a benned lakozó örök gyerekről.”

A filmből már lehetett részleteket látni különféle rajongói rendezvényeken, és a közönség megállapította, hogy határozottan spielbergi hangulata van (ET – A földönkívüli), a számítógéppel életre keltett képzeletbeli barátok színes forgataga pedig a Szörny Rt. látványvilágát idézi.

Forrás: UIP
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását