2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Cate Blanchett álmában is TÁR lett

Élete legnagyobb szerepét kapta az ausztrál színésznő a TÁR című filmben: ebben egyetértenek azok, akik csodálják a produkciót és benne Blanchett alakítását, meg azok is, akik több ponton is vitatkoznak a provokatív történettel.
2023. február 13. hétfő 18:02 - HírExtra

A színésznő egy zsarnoki karmestert alakít, aki pályafutása legnagyobb lehetősége előtt áll, de elbukik, mert elvakultan hibát hibára halmoz a csúcs közvetlen közelében.

Blanchettet azonnal magába szippantotta a szerep, sőt, mint mondja, beköltözött álmaiba. A karmester alakját kimondottan rá írta Todd Field forgatókönyvíró-rendező (akit a filmért három Oscar®-ra jelöltek producerként, forgatókönyvíróként és rendezőként).

A The Observer azon kérdésére, hogy mi ragadta meg ennyire a forgatókönyvben, a filmért szintén Oscar®-jelölt színésznő így felelt: „Az egyik legveszélyesebb és legriasztóbb dolog a filmmel kapcsolatban, hogy nem kér rokonszenvet és nem kínál megoldásokat. Senki nem teljesen jó és nem is teljesen ártatlan. A történet nagyon pontos vizsgálata annak, az intézményes hatalom hogyan rontja meg a lelket, de nagyon emberi is ez a film, mert olyasvalaki áll a középpontjában, aki éppen egzisztenciális válságot él át.”
 

A TÁR eddig 57 díjat nyert és 228 jelölést kapott, számos méltatója az utóbbi évek egyik legnagyobb mesterművének tartja. A bírálók viszont azt róják fel neki, hogy a hősnőt szándékosan olyan hataloméhes és zsarnokoskodó perszónának ábrázolja, amilyen férfiből is csak kevés van. Lydia Tár örömmel manipulál és sejthető, hogy szexuálisan kizsákmányolja azokat a fiatal nőket, akik csodálattal adóznak iránta. 

Amikor a The Observer szerzője, Sean O’Hagen rákérdezett, mit szól a film elleni támadásokhoz, a színésznő elegánsan úgy válaszolt, hogy nem akarja a TÁR-t határozottan minősíteni, mert olyan, akár egy Rorschach-teszt: mindenki azt lát bele, amit tud, illetve amit akar. Blanchett egyébként arra számít, hogy a TÁR Európában arat majd igazán nagy sikert, ahol a szerzői filmnek mélyebben gyökerező hagyománya van, mint a tengerentúlon.

Forrás: UIP
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását