2024. április 19. - Emma

Szcientológusok is segítik a menekülteket

Az állami intézkedések mellett az egyházak, civil szervezetek, szeretetszolgálatok, alapítványok, cégek és magánszemélyek is aktívan és folyamatosan részt vesznek a segítségnyújtásban, így tesznek a szcientológusok is.
2022. március 9. szerda 13:03 - HírExtra

A szcientológia egyházban a háború kitörésének napján kezdték ela gyűjtést, azóta minden egyes nap segítenek önkéntes lelkészeik, amennyit csak tudnak.

Budapesten adományaikat a menekülteket fogadó és elszállásoló helyszínekre juttaták el. Többször, több tonna adománnyt vitek a határátkelőkre és találtak arra is lehetőséget, hogy jó néhány olyan kárpátaljai településre kijuttassanak adományokat, ahol a helyiek nélkülözni kényszerülnek.

Adománycsomagjaik összeállításához minden alkalommal előre megtudakolják a helyi illetékesektől és a helyszínen dolgozóktól, hogy mi az, amire igazán szükség van. Így adományaik a szokásos tartós élelmiszer, higiéniai, tisztálkodási és tisztítószerek, üdítők, friss gyümölcs, gyerekeknek édesség, víz és vitaminok felett tartalmaznak épp aktuális hiányt pótló elemeket, úgy mint: matracok, takarók, párnák, összecsukható székek, játékok, fűtőtestek, raklapok, fóliák, emelő, zuhanyfüggöny és karnis, vagy egyéb olyan dolgok, amire a menekültek fogadásában, elszállásolásában épp szükség van.

Az önkéntes lelkészek rendszeresen fuvaroznak a határról Budapestre menekülteket, akiknek az elszállásolásában sok szcientológus is segít: ideiglenes szállást biztosítanak a tovább utazóknak, vagy akár otthont adnak olyan menekülteknek is, akik nem tudják, hova menjenek, sem azt, hogy meddig maradnak. 

Eddig több mint 60 menekültnek segítettek, egy két kisgyermekes szcientológus család például egy 11 tagú kárpátaljai családot fogadott be a házába, bizonytalan időre, hisz nincs hova menniük. Így a meglévő gyermekek mellé most a házba további 7 gyerek érkezett, a 2 hónapostól a 17 évesig. A menekült család női tagjai főznek, háztartási munkában segítenek, a férfiak pedig a ház körüli munkában vállaltak szerepet, és máris találtak munkahelyet is.

Külföldi szcientológusok is küldenek adományokat Magyarországra a menekültek támogatására pl. Dániából, Olaszországból, Amerikából és még Mexikóból is. A magyarországi szcientológia önkéntes lelkészek készek addig segíteni a menekülthelyzetben, ameddig csak szükség van rá.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását