2024. április 19. - Emma

Készülünk a karate vébére

Keddtől vasárnapig Dubaiban rendezik az idei felnőtt karate világbajnokságot. A két évente sorra kerülő, 116 ország több mint 1000 sportolóját felvonultató vb-n Magyarországot 15 versenyző képviseli, köztük a sportág olimpiai bemutatkozásán, Tokióban bronzérmet nyert Hárspataki Gábor.
2021. november 15. hétfő 16:23 - HírExtra

 A para-karatésoknál három magyar versenyző indul – értesült az OBJEKTÍV hírügynökség a Magyar Karate Szakszövetség közleményéből.

A karatésoknál a női 68 kg-os súlycsoport kivételével valamennyi egyéni kategóriában lesz magyar induló, csapatban pedig küzdelemben indul férfi és női együttesünk is, valamint tatamira lép a nemrég formálódott női formagyakorlat csapat is.

A válogatott tagja az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor mellett a korábbi világbajnoki ezüstérmes, többszörös Eb-bronzérmes, Európa Játékok-harmadik Tadissi Martial, aki az idén ősszel remek formát mutatott, hiszen a sportág legrangosabb versenysorozata, a Karate1 Premier League-széria kairói és moszkvai állomásán is döntőt vívott. Szintén indul Dubaiban az olimpiai részvételről nem sokkal lemaradt Molnár Dániel és Ilankovic Aleksandra, és a felnőttek között is bizonyíthatja tehetségét a korábban ifjúsági olimpiai résztvevő, a tavalyi budapesti korosztályos Eb-n az U21-esek között Európa-bajnoki címet nyert Baranyi Zsófia.

A dubai vb-n a para-karatésok mezőnyében is avatnak bajnokokat. Hazánkat Csatári János, Kákosy Olívia és Kárpáti Petra személyében három versenyző képviseli, akik valamennyien az értelmileg akadályozottak mezőnyében indulnak. A tavaszi Európa-bajnokságon Kákosy Olívia arany-, Csatári János pedig ezüstérmes lett.

A verseny selejtezőit keddtől péntekig bonyolítják le, szombaton és vasárnap pedig a bronzmérkőzésekre és a döntőkre kerül sor. A vb magyar szempontból azért is érdekes, mert a következő világbajnokságnak 2023-ban Magyarország ad otthont.

Karate világbajnokság, Dubai, a magyar indulók:

Formagyakorlat:

Férfiak: Nagy Botond

Nők: Sterck Laura

Csapat: Fábián Csenge, Sterck Laura, Tóth Vanda

Küzdelem:

Férfiak:

60 kg: Kiss András

67 kg: Tadissi Martial

75 kg: Hárspataki Gábor

84 kg: Hidasi Tibor

+84 kg: Molnár Dániel

Csapat: Botos Botond, Hárspataki Gábor, Hidasi Tibor, Molnár Dániel, Szegedi Döme, Tadissi Martial

Nők:

50 kg: Molnár Réka

55 kg: Baranyi Zsófia

61 kg: Ilankovic Aleksandra

+68 kg: Pap Dorottya

Csapat: Baranyi Zsófia, Ilankovic Aleksandra, Molnár Réka, Pap Dorottya

Para-karate:

Értelmileg akadályozottak:

Férfiak: Csatári János

Nők: Kákosy Olívia, Kárpáti Petra

Forrás: Objektív Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását