2024. április 19. - Emma
Afganisztáni kudarca után az Egyesült Államok nagyobb hajlandóságot mutat a párbeszédre Oroszországgal és Kínával – jelentette a Magyar Békekör tudósítója pénteken.
2021. szeptember 10. péntek 13:12 - HírExtra

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön felhívta telefonon Hszi Csin-ping kínai elnököt, és azt mondta neki, hogy „Amerika kész Kínával őszinte építő párbeszédet folytatni a kölcsönös tisztelet jegyében, hogy jobban megértsék egymást, és elkerüljék a félreértést és a téves számítást”. Méltatta a kínai kultúrát és a nagy múltú kínai népet. Az Egyesült Államoknak és Kínának el kell kerülnie a konfliktust, együtt dolgozhatnak az éghajlatváltozás és sok más kérdés megoldásán – mondta.

Hszi Csin-ping kínai elnök azt mondta Bidennek, hogy az együttműködés mindkét ország hasznára válik, a konfrontációval viszont mindketten veszítenek. “Ön azt mondta, hogy Amerikát egy szóval lehet meghatározni: Lehetőség. Reméljük, hogy lehetőséget lát Kína és az Egyesült Államok kapcsolatának javítására” – mondta neki. Hszi elnök szerint lehetőség nyílik az együttműködésre a koronavírus-járvány világméretű leküzdésében, a világgazdaság talpra állításában, a bűnüldözésben, és katonai téren is. 

„A két félnek cselekednie kell, hogy megfeleljen a világ elvárásának, közösen megvédje a békét és a stabilitást az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és történelmi hozzájárulást tegyen a világ békéjének és fejlődésének előmozdításához” – fűzte hozzá. – Lehet, hogy bizonyos dolgokban eltér a két fél álláspontja, de akkor is kötelező a kölcsönös tisztelet. Egyenlő félnek kell tekinteniük egymást, és ennek megfelelően kell kezelniük a nézetkülönbségeket, konstruktív szellemben – mondta Bidennek félreérthetetlen erkölcsi célzással.

Az amerikai kormány Oroszországgal szemben is változtatni látszik politikáján. Párbeszédbe bocsátkozik a stratégiai stabilitásról, és a kibernetikai támadások elleni védelemről.  “Hála Istennek, úgy tűnik, Washington kezdi felismerni, hogy elengedhetetlen a rendszeres párbeszéd csatornáinak kiépítése, a szisztematikus mechanizmusok létrehozása ahhoz, hogy kölcsönösen kifejezésre juttathassuk aggályainkat, és megfontolás tárgyává tehessük őket” – mondta az orosz külügyminiszter. Lavrov emlékeztetett arra, hogy Biden és Putyin genfi csúcstalálkozóján Putyin felajánlotta az amerikai elnöknek, építsék ki a párbeszéd csatornáit a bűnüldöző szervek, a hírszerző ügynökségek között, a kiberbiztonság terén, és évekre előre tegyék rendszeressé a közös munkát.

Forrás: Magyar Békekör
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását