2024. március 29. - Auguszta

Enyhén bővült a gazdaságunk

Az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz mérve a nyers adat szerint 2,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2,0 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben - közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. május 18. kedd 09:38 - HírExtra

Az előző negyedévhez viszonyított 1,9 százalékos növekedéshez leginkább az ipar, a pénzügyi, biztosítási tevékenység, valamint az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág járult hozzá - közölte első becslésében a KSH.
    
Az elemzők az előző negyedévhez mérve 0,3 százalékos, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,7 százalékos visszaesésre számítottak.
    
Az uniós összehasonlításban számításba vett, minden egyszeri tételtől megtisztított, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adat szerint az idei első negyedévi GDP volumene 1,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, amikor 2,1 százalékos volt a növekedés. Ugyanez a mutató a tavalyi második negyedévben 13,3 százalékos, a harmadikban 5,3 százalékos és negyedikben 3,9 százalékos csökkenést mutatott.
    
A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt úgynevezett évesített index 7,7 százalékos növekedést jelez az első negyedévben. Az évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított aktuális negyedéves változás négy negyedévig folytatódna. Az évesített index váratlan visszaesés hatására hamarabb csökken, és a kilábalás folyamatát jobban követi, mint az előző év azonos időszakához viszonyított, szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott volumenindex - jegyezte meg a KSH.
    
A negyedéves GDP-adathoz fűzött lábjegyzetben a hivatal figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan, gyors változásokat okozott, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, ezért a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát.
    
Az első negyedévi GDP részeletes adatait június 1-én közli második becslése alapján a KSH.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását