2021. február 26. - Edina

Felértékelődött a tudományos oktatás

A 2020-as világjárvány hatására csökkent a korábbi években tapasztalt szkepticizmus a tudománnyal szemben, ezzel párhuzamosan pedig megkérdőjelezhetetlenné vált szerepe és fontossága a világ problémáinak megoldását tekintve.
2021. február 11. csütörtök 15:15 - HírExtra

 A változó tendenciák az oktatással kapcsolatos nézeteket is érintették: a pandémiát megelőzően az Európai Gazdasági Térség lakóinak 85%-a gondolta úgy, hogy a munkaerőpiacon elsősorban képzett szakmunkásokra van szükség. A járványt követően azonban a térség lakóinak 72%-a értett egyet azzal, hogy a társadalom fejlődése érdekében a világnak szüksége van azokra a fiatalokra, akik a tudományos pályát választják, valamint 69%-uk gondolta úgy, hogy a tudományos oktatás megerősítése kulcsfontosságú jövőnk szempontjából. 

Mára már sajnos számos akadályba ütköznek azok a fiatalok, akik a tudományokkal szeretnének foglalkozni. Egyfelől továbbra is számottevően jelen van az a sztereotípia, mely szerint a tudomány a “kockák” kiváltsága, amely a társadalmi beilleszkedési kényszer miatt rengeteg - tehetséges és ötletekkel teli - fiataltól veszi el a kedvet, hogy ebben az irányban képezze magát.  

Számos fiatal már az általános iskolában elveszti érdeklődését, erről árulkodik a 3M kutatása is: 

● a megkérdezettek 38%-ával közölték, hogy nem elég okos a tudományhoz 

● 31%-al éreztették, hogy a tudomány csak “kockáknak” van (világviszonylatban ez az arány 25%) 

● 27% (világviszonylatban 36%) nem tudott részt venni természettudományi órákon 

● a megkérdezettek 20%-a (globálisan 27%-a) szerint a hátrányos megkülönböztetésnek is szerepe volt abban, hogy kiábránduljanak a tudományból 

Egyúttal az is megerősítést nyert, hogy a kevésbé jómódú háztartásokból származó fiatalok kisebb mértékben bíznak saját tudásukban, azokkal szemben, akik tehetősebbek (52%), sőt egy részük abban a hitben él, hogy mindössze a zsenik számára elérhető az ilyen fajta karrier (38%). Bár a tudományos oktatás szerepe általánosságban felértékelődött a járvány hatására, generációról generációra egyre nagyobb azok aránya, akik a fenti tényezők miatt elkedvetlenednek a tudományoktól.  

A kutatásból az is kiderül, hogy mik azok a tényezők, amik segíthetnek a fiatalok számára, hogy több önbizalmat szerezzenek a tudományos tanulmányaikkal kapcsolatban. Az Európai Gazdasági Térség lakóinak fele gondolja úgy, hogy a tudományokat gyakorlatiasabb módon kellene oktatni, 47% pedig úgy látja, fontos lenne megerősíteni és hangsúlyozni a tényt, hogy a tudomány jobbá teszi az életünket. A megkérdezettek jelentős része nyilatkozott úgy, hogy a diákoknak több információt kellene átadni tudományos karrier-lehetőségeikkel kapcsolatban, valamint bemutatni, hogyan kapcsolódik a tudomány mindennapi életünkhöz.  

A 3M kiemelt jelentőségűnek tulajdonítja a tudományos oktatást, és úgy véli, az inspiráció és a széleskörű ismeretterjesztés a két fő kulcsa a tudományos ismeretek megszerzéséhez, függetlenül a tanulók családi hátterétől, származásától vagy egyéb hátrányaiktól. A tudományos oktatás fejlődése és széleskörű elérhetősége rendkívüli jelentőségű társadalmunk jövőjének szempontjából, ezért a 3M a jövőben is elkötelezetten támogatja majd a tudományos pályára készülő fiatalokat. 

Forrás: Red Lemon
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását