2021. február 26. - Edina
A magyar nyelvtörténet úgynevezett ómagyar kora a legkorábbi olyan időszak, amelyből írott források állnak rendelkezésünkre. Ezért elsőrendű fontosságú, hogy ebből az izgalmas, sok változással járó periódusból származó nyelvemlékeket összefogottan, a maguk teljességében kutassák.
2021. február 2. kedd 10:24 - HírExtra

Ezt a célt tűzte ki maga elé a Debreceni Egyetem Magyar Tudományos Akadémia által is támogatott Magyar Nyelv- és Névtörténeti Kutatócsoportja, amelynek vezetője, Hoffmann István egyetemi tanár, az MTA levelező tagja válaszolt a kérdéseinkre.

A nyelvtörténetben használatos korai ómagyar kor a honfoglalástól a 14. század közepéig tartott, azaz nagyjából a történettudományban használatos Árpád-kornak feleltethető meg. Ebben a korszakban nagyarányú változások zajlottak le a magyar nyelvben, hiszen őseink e kor elején érkeztek a számukra teljesen új, indoeurópai nyelvi környezetbe. A szláv, germán, újlatin nyelvek szomszédsága mellett a letelepült életmód és a keresztény kultúrkörbe való bekapcsolódás is új helyzetet teremtett népünk életében.

„A legfőbb változás azonban az volt, hogy megjelent az írásbeliség, ami magával hozta a magyar nyelv írásbeli rögzítésének is az igényét. A magyar nyelv történetének e korai korszakát az teszi igazán különlegessé, hogy ebből az időszakból származnak a legkorábbi magyar nyelvi emlékek – mondja Hoffmann István, a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének egyetemi tanára. – A magyar nyelvvel rokonságban álló nyelvek között, az uráli nyelvcsaládban a magyar nyelv rendelkezik a legkorábbi nyelvemlékekkel, azaz a legrégebbi történeti forrásokkal. Mindez nemcsak a magyar nyelvtörténet számára meghatározó, hanem a finnugrisztikát is segíti, hiszen e tudományág is annál eredményesebben tud működni, minél korábbi források állnak a rendelkezésére.”

A két legismertebb magyar nyelvű szöveg ebből az időszakból a Halotti beszéd, illetve az Ómagyar Mária-siralom. Mellettük egészen a 14. század végéig csak néhány rövidebb összefüggő magyar nyelvű szöveg maradt ránk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének írásos magyar nyelvi források a korai ómagyar korból, hiszen ezerszámra találni úgynevezett szórványemlékeket. Ezek az idegen, elsősorban latin, ritkábban görög nyelvű szövegekben megbúvó magyar nyelvi elemek, legfőképpen hely- és személynevek.

A szórványemlékek főként hivatalos jogi dokumentumok, különböző céllal készült oklevelek: adománylevelek, alapítólevelek, birtokösszeírások, birtokperek leiratai. Ezekben elkerülhetetlen volt, hogy a birtokokat, azok határpontjait és a jogi procedúra által érintett személyeket nevükön nevezzék. Egy-egy forrásban tehát általában csak néhány magyar szót találunk – bár az ismert Tihanyi alapítólevélben 82 magyar nyelvű helymegjelölés szerepel –, ezek összessége mégis hatalmas nyelvtörténeti kincset jelent, amit az elmúlt két évszázad kutatói kitüntetett figyelemmel vizsgáltak. Ennek ellenére nem működött még Magyarországon olyan kutatói közösség, amely a teljesség igényével fogta volna össze a korai ómagyar kor magyar szórványemlékeinek vizsgálatát.

Felfedezésre váró források

„A nyelvtörténészek gyakran panaszkodnak arra, hogy kevés a vizsgálataikhoz a nyelvi anyag, holott itt van ez a hatalmas forrásmennyiség, amelyet mind a mai napig nem dolgoztak fel a maga teljességében. Jellemzően csak szemezgetnek, reprezentatívnak tekintett mintákat emelnek ki a rendelkezésre álló adattömegből. Az Árpád-korból ugyanis mintegy tízezer oklevél maradt fönn. Majd alig telik el egy emberöltő, és a 14. század első harmadából az oklevelek száma újabb tízezerrel gyarapodik – érvel Hoffmann István. – Ezekben akár több százezer magyar nyelvű adat is található. A többségük azonban levéltárakban pihen, és arra vár, hogy újból felfedezzék.”

A Magyar Nyelv- és Névtörténeti Kutatócsoport azt tűzte ki célul, hogy a feldolgozatlanul heverő adatok százezreit egységes szempontrendszer szerint vizsgálja meg. Ehhez azonban számos tudományterület szakembereinek együttműködésére van szükség. A történészeknek, a diplomatika szakembereinek ki kell adniuk az okleveleket, meg kell állapítaniuk, hogy milyen korból valók, eredetiek-e vagy átiratok, netán hamisítványok. A hatalmas mennyiségű adat nyelvtörténeti feldolgozása informatikai, főképpen térinformatikai segítséget is igényel, csakis adatbázisokba foglalva lehet köztük hatékonyan keresni és elemzéseket végezni.

Árulkodó helynevek

A korábbi nyelvtörténeti kutatások leginkább a hang- és a helyesírás-történetre koncentráltak, a névtörténeti aspektus eddig háttérbe szorult. Az okleveleken szereplő tulajdonnevek közül a nyelvtörténet szempontjából a helyneveknek nagyobb a forrásértéke. Ennek főként az az oka, hogy amíg a személynevekre nagyobb a kulturális környezet befolyása, a helyneveket inkább irányítják nyelvi tényezők, ezért sokkal többet árulnak el a nyelv múltjáról és változásáról. A nevek sohasem véletlenszerűen születnek meg, mindig oka van annak, hogy milyen nevet kap egy-egy hely. Ennek köszönhetően pedig a helynevek (köztük is főként a településnevek) a kor műveltségi körülményeinek, birtokviszonyainak, etnikumtörténetének is fontos forrásai.

Arra vonatkozóan például nincsen közvetlen történeti forrás, hogy a korai ómagyar korban milyen nyelvű népek éltek a Kárpát-medencében. A dokumentumokban nem rögzítették az egyes emberek anyanyelvét, mert általában nem tartották ezt fontosnak. Ellenben a történészek, nyelvészek számára nagyon lényeges körülmény az, hogy a honfoglaló magyarok milyen etnikai összetételű népességet találtak a Kárpát-medencében. Ez a kérdés pedig szinte kizárólag a helynevek alapján vizsgálható.

„A nyelvtörténeti elemzések tehát nemcsak a nyelvre vonatkozóan tesznek fontos következtetéseket, hanem más történeti tudományok számára is lényegesek – folytatja Hoffmann István. – Arról, hogy ebben a korban mely térségekben volt elterjedt a magyar nyelv használata, s melyekben például a szláv nyelveké, nagyon keveset tudunk. A 20. század második felében nem sokat haladtak előre az erről szóló kutatások. A kutatómunkánk egyik legfontosabb célja éppen ezért az, hogy a honfoglalás utáni évszázadok nyelvi-etnikai viszonyainak feltérképezéséhez a nyelv- és névtörténet eszközeivel és módszereivel hozzájáruljunk.”

A hely- és személyneveket a szakemberek univerzális nyelvi kategóriának tekintik, hiszen elképzelhetetlen, hogy nyelvek létezhetnének tulajdonnevek nélkül. Egy adott nyelv régi tulajdonnévkészletét ugyanakkor csakis az írott források segítségével lehet feltárni. A magyar nyelvi elemek legkorábbi ismert felbukkanásai is tulajdonnevekhez kötődnek. Bíborbanszületett Konstantin császár említi egyik művében a 10. század közepén Levédia és Etelköz nevét mint a Bizánci Birodalom szomszédságában élő magyarok lakhelyét. Ezek a legkorábbi olyan nyelvi adatok tehát, amelyek – néhány további mellett – a magyar nyelvből ránk maradtak.

Ezek a honfoglalás előtt keletkezett és a Kárpát-medencén kívüli helyeket jelölő nevek pontosan ugyanolyan szerkezetűek, mint amilyeneket a honfoglalás utáni időszakból ismerünk. A Levédia Levedi vezér nevéből származik, és ahogy sok más magyarországi helységnév is, személynévből alakult, mint a Buda, a Miskolc vagy a Szolnok. Az Etelközt pedig hasonlóképpen képezték, mint a többi, köz végződéssel ellátott, folyók nevét tartalmazó helynevünket (Bodrogköz, Muraköz). Mindebből arra következtethetünk, hogy már az írásbeliség megjelenése előtt is az általunk ismerthez hasonló lehetett a magyar helynevek rendszere. Adatok azonban erről nem állnak rendelkezésünkre.

Maradandó mikronevek

Fontos és kutatandó kérdés a nevek élettartama is. Mitől függ, hogy egy-egy helynév milyen sokáig marad fönn? Korábban azt tartották, mondja Hoffmann István, hogy csak a nagy vizek nevei maradandók. A helységnevek a hagyományos felfogás szerint a nagy folyóknál gyakrabban váltanak nevet.

A névrendszer nagyon jelentős hányadát adják ugyanakkor az úgynevezett mikronevek, vagyis a legkisebb földrajzi egységek nevei. Egy falu határában is több száz név alakulhat ki, hiszen minden dombot, patakot, mezőt elneveznek valahogyan. A legutóbbi időkig úgy tartotta a nyelvtudomány, hogy e nevek élettartama csak néhány száz évben mérhető, ami szűkebb használati körükkel függ össze. Csak a legújabb névtörténeti kutatások derítettek fényt arra, hogy bizonyos esetekben e mikronevek is meglepően maradandóak lehetnek.

A Tihanyi apátság alapítólevelében említett jó néhány ilyen mikronév például a mai napig létezik. Ez pedig azt is jelenti egyúttal, hogy a mai névanyag óriási történeti forrásértékkel bír, s gyökerei akár egy évezreddel ezelőttre is visszanyúlhatnak. Összegyűjtésük és tudományos feldolgozásuk ezért szintén fontos és sürgető feladata a magyar tudományosságnak, mivel ezek az ismeretek a múltról való tudásunkat is nem kis mértékben gyarapítják majd.

Forrás: MTA
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását