2020. december 5. - Vilma

AZ MSZP 80 százalékos bértámogatást akar

A 80%-os bértámogatás bevezetése helyett a Fidesz tétlenül nézi a bizonytalan helyzetbe került cégek és dolgozók szenvedését - írja közleményében az MSZP.
2020. október 28. szerda 08:02 - HírExtra

Komjáthi imre, az MSZP elnökhelyettesének közleménye:

"Jól jelzi a munka világában uralkodó hatalmas bizonytalanságot, hogy folyamatosan jönnek minden oldalról a vészjelzések, a munkavállalók szervezeteitől és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől is, de még az ellenzékiséggel nem vádolható jegybank elnökétől is, azonban a kormány továbbra is csak tétlenül nézi az eseményeket.

Már az egész ország érzi, hogy a kormány korábbi elkésett és szűkmarkú intézkedéseinek milyen súlyos következményei lettek: kirúgások, fizetéscsökkenések, cégcsődök és a rekordrövid ideig nyújtott álláskeresési járadék miatt 200 ezer embernek már semmilyen jövedelme sincs. Ezért teljesen érthetetlen, hogy a Fidesz miért folytatja ugyanazt a felelőtlen politizálást, főleg annak tudatában, hogy még az MNB várakozásai szerint is a mostaninál nehezebb helyzetbe fognak kerülni a cégek és újabb kirúgási hullám fog megindulni, ami miatt több mint százezer ember kerül majd utcára.

Az MSZP már a válság kezdete óta azt az álláspontot képviseli, hogy a munkahelyek védelmét, valamint a magyar a kis- és középvállalkozásokat kell támogatni, ezért követeljük továbbra is a 80%-os bértámogatást! Az elbocsátás előtt álló munkavállalók bérének 80%-át állami támogatásként kell biztosítani 180 ezer forint nettó összegig, a munkavégzés megmaradásával 3-6 hónapra. Mindezek mellett pedig hirdessenek elbocsátási tilalmat a kormányzati szférában!

Gondoskodni kell azokról, akik nehéz helyzetbe kerültek, az MSZP ezért követeli, hogy az álláskeresési támogatást 9 hónapon át folyósítsák, amelynek nettó összege nem lehet alacsonyabb, mint 100 ezer forint.

Az MSZP szerint a biztos megélhetés mindenkinek jár, ezért szociáldemokrata pártként az esélyegyenlőségért, a szociális biztonság megteremtéséért és a társadalmi igazságtalanságok megszüntetéséért harcol."

Forrás: MSZP
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását