2024. március 29. - Auguszta

Melltartó - melyiket válasszam?

A megfelelő melltartó kiválasztásához több szempontot is mérlegelni kell – és bár az első helyen a kényelemnek kell szerepelnie, ezen a területen is sokat számít az egyéni ízlés. Ma már színek és fazonok széles választéka áll rendelkezésre, így nem mindig egyszerű a döntés.
2020. szeptember 21. hétfő 18:28 - HírExtra

Éppen ezért megpróbáljuk bemutatni a legjellemzőbb fazonokat és azt, hogy melyik kiknek lehet ideális, hogy a nap végén minden szempontból elégedettek lehessünk a vásárlásunkkal.

A választásban – talán meglepő módon – akár az évszakoknak is jelentős szerepük lehet, és nem csak az aktuálisan meghatározó divatszínek miatt. Ahogy ugyanis hűvösebbre fordul az időjárás, úgy kerülnek egyre inkább a szekrény hátsó felébe a vékony, lenge, kivágottabb nyári darabok, így például kevésbé lesz szükség az olyan melltartókra is, amelyek kifejezetten a mélyen dekoltált vagy speciális kialakítású felsőket, ruhákat viselve maradnak rejtve, miközben tökéletesen látják el a feladatukat. Természetesen ősszel és télen is adódhat olyan alkalom, amikor ezekre van szükség, de a fentiek miatt valamelyest mégis háttérbe szorulhatnak, így érdemes inkább olyan darabokból többet beszerezni, amit a hűvösebb időjárás esetén is gyakran viselünk majd. A Tchibo webáruház melltartó kínálatában rengeteg különböző fazon található, így akár a különlegesebb, akár a mindennapokban viselt darabok közül válogatnánk, biztosan találunk megfelelő megoldást.

Merevítők nélküli kényelem – akár sportosan is

A merevítő nélküli melltartók ideális és kényelmes megoldást jelentenek azoknak, akiknek a mellei távolabb helyezkednek el egymástól vagy kicsit megereszkedtek. Az ilyen darabok a teljes mellet befedik, de a mellméretet nem növelik. Hasonlóan kényelmes darabok a bralette melltartók, amelyek a legtöbbször esztétikus csipkedíszítéssel készülnek, és szintén befedik a mellek nagy részét. Általában nincs rajtuk hátsó kapocs, és az általuk biztosított tartás sem különösebben erős, így nagyobb méretekhez nem feltétlenül alkalmas ez a fazon. Azoknak, akik szeretnének valamilyen szivacsbetétet, vagy esetleg az előformázott kosarak bizonyultak kényelmesnek nekik, a puha kosaras melltartók között érdemes körülnézniük, az ilyen típusok ugyanis épp ezen tulajdonságokkal rendelkeznek.

Mivel a hűvösebb időben kevésbé jellemzők a mélyen kivágott felsők, így a sportosabb fazonokat kedvelők akár a sportmelltartók között is körülnézhetnek, hiszen ezek is nagyon kényelmes darabok, főleg akkor, ha csak minimális tartásra van szükség, és a különféle csipkés díszítések sem fontosak a viselőnek. Természetesen az ilyen darabok között is találni már megerősített fazonokat, hiszen a nagyobb mellekkel rendelkezőknek szükségük lehet erre intenzív sportolás közben, de kisebb mellűek számára, mindennapos viseletként abszolút megállják a helyüket a sportmelltartók – különösen akkor, ha valaki amúgy is a sportosabb stílust kedveli az öltözködésben.

Nagyobb mellekhez jól jön az extra tartás

Előfordulhat, hogy a mellek méretéből adódóan mindenképpen szükség van a merevítőre ahhoz, hogy a választott melltartó biztos tartást, és ezáltal kényelmet biztosítson – ellentmondásosnak tűnhet, de ha jól választunk, a merevítős fazonok is kifejezetten komfortosak lehetnek a mindennapok során. Régebben ezek a típusú melltartók nem igazán nyújtottak megoldást azoknak, akiknek a mellei távolabb helyezkednek el egymástól, mára azonban számos olyan modell közül lehet válogatni, amelynél a két kosarat összekötő középső panel direkt szélesebb, hogy többen választhassák a merevítős fazonokat.

A szivacsos melltartók – különösen azok, ahol a szivacsbetétek kivehetők – segítenek megoldani az eltérő méretű mellekből adódó szimmetria-problémát, és push-up hatás nélkül járulnak növelik a méretet is. Emellett azt is megakadályozzák, hogy a mellbimbó átlátszódjon a felsőn, ami sokak számára fontos szempont. Ez a helyzet a push-up melltartókkal is, amelyekben szintén szivacsbetét található, azonban olyan elhelyezkedéssel, amely fel, és középre tolja a melleket, így csinos dekoltázst formáz – egészen kis mellek esetén viszont nem feltétlenül lesz látványos a hatása, eltérő méretű vagy megereszkedett mellek esetén pedig kényelmetlen is lehet. Nem szabad elfelejteni, hogy az ezekben a melltartókban található szivacsbetétek akadályozzák a szellőzést, ez azonban a hidegebb évszakokban kevésbé jelenthet problémát, mint a nyári hőségben.

A különleges megoldások télen-nyáron jól jöhetnek

Hiába van kifejezetten hideg odakint, egy sor olyan esemény lehet a téli időszakban is, amin a viselt ruhához pánt nélküli melltartóra van szükség vagy éppen olyan darabra, ami egy mélyen kivágott hátú ruha alatt is észrevétlen marad. Ha elegendő, ha a pántok elhelyezkedését lehet módosítani, akkor a variálható pántos melltartók között érdemes körülnézni, hiszen egy ilyen darabbal rögtön kapunk egy pánt nélküli melltartót is, ha simán csak levesszük mindkét pántot – de ezeket akár a nyakban is rögzíthetjük vagy keresztbe is felcsatolhatjuk, így több különböző vállmegoldású felső alatt is nyugodtan viselhetjük őket.

Ha pedig hátul szeretnénk elköszönni a pántoktól, akkor azok között a modellek között ajánlott keresgélni, amelyek szilikonborítású belső részükkel tapadnak a mellekhez, így csak elöl takarnak, miközben a hátat teljesen szabadon hagyják – az ilyen megoldások azonban tartás tekintetében nem teljesítenek túl jól, így kifejezetten nagy vagy megereszkedett mellek esetén nem feltétlenül biztosítanak kényelmes viseletet.

 

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását