2020. július 9. - Lukrécia
Nem csökkent a hatékonysága azoknak a hazai vállalkozásoknak, ahol minden kolléga távmunkában dolgozott a közel három hónapos kijárási korlátozások alatt – derül ki az EY és a HR Fest közös kutatásából. A több mint 50 megkérdezett kis-, közép- és nagyvállalati HR vezető meglátásait összessítő felmérés szerint a pozitív tapasztalatok hatására a cégek harmada hosszú távon is változtatni tervez munkahelyi kultúráján.
2020. június 25. csütörtök 11:19 - HírExtra

Minden irodai dolgozó számára elrendelte a távmunkát az elmúlt három hónapra a megkérdezett vállalkozások döntő többsége (76%) – az EY és a HR Fest kutatása szerint. Azoknak a kollégáknak, akiknek a munkahelyükről kellett dolgozniuk változatos módokon segítették elő a biztonságát a döntéshozók. Többen ügyeleti rendet vezettek be, máshol átszervezték a műszakokat vagy a kollégák rotációjával segítették a távolságtartást. 

Az egészségügyi veszélyhelyzet végével a döntéshozók legfontosabb feladata most az, hogy megszervezzék a dolgozók biztonságos visszatérését a munkahelyükre. A vállalatok kétharmada már május végén elkezdte ezt a folyamatot vagy konkrét tervvel rendelkezett róla. A legnagyobb kihívást számukra a megfelelő irodai környezet kialakítása, az egészégre és a biztonságra vonatkozó protokollok betartása (51%) jelenti. 

Pozitív tapasztalatokkal gazdagodtak a cégek

Az otthonról dolgozó kollégák teljesítményében a felmérés szerint gyakorlatilag semmilyen visszaesést nem tapasztalt a megkérdezett HR-vezetők közel kétharmada (63%). A munkatársak produktivitása még javult is a kijárási korlátozások alatt a válaszadók 22 százaléka szerint. 

„Számtalan olyan társaságnál is alkalmazni kellett a távmunkát, ahol erre korábban nem volt gyakorlat. A vállalatvezetőknek érdemes azzal számolniuk, hogy a pozitív tapasztalatok hatására a dolgozók egyre inkább igénylik majd az otthoni munkavégzés lehetőségét” – hangsúlyozta Farkas Margit, az EY Személyügyi Tanácsadással foglalkozó területének partnere. „Az alternatív foglalkoztatásnak számtalan formája és módja van. Azok a döntéshozók, akik már most elkezdik tervezni, hogyan alakíthatják át a kollégákkal történő együttműködést, ugrásszerűen növelhetik alkalmazottaik elégedettségét.” 

A cégek többsége (40%) egyelőre csak rövid távú célokat fogalmazott meg a fizikai visszatéréssel kapcsolatban. Hosszú távon, új, rugalmas munkavégzési gyakorlat kialakításán a megkérdezettek 29 százaléka dolgozik.

Forrás: Noguchi
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását