2020. július 16. - Valter

A Párbeszéd feljelentést tesz a Simonka-ügyben

A magyar embereket károsította meg a Fidesz-kormány azzal, hogy a korábban Simonka György fideszes országgyűlési képviselő és felesége vezette, mára felszámolás alatt álló Magyar Termés TÉSZ Kft.-től megkésve próbálta visszakövetelni azt a több mint egymilliárd forintot, amelyet a cég korábban az államtól kapott - írja a Párbeszéd.
2020. június 25. csütörtök 10:22 - HírExtra

A Fidesz-kormány kommunikációja szerint az állam ezt a pénzt megpróbálta ugyan visszaszerezni, miután a céget felszámolás alá helyezték, ám ennek részleteit sem akarták elárulni - állítja Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője, majd rámutatott, a Transparency International peres úton megkaphatta az adatokat, amelyekből kiderül: az állam valóban követelte a több mint egymilliárd forint jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetését – ám az igénybejelentést határidőn túl tette.

A Párbeszéd elfogadhatatlannak tartja, hogy egy központi költségvetési szerv elmulassza a szükséges – és nem különösebben bonyolult – igénybejelentést határidőben megtenni. Ezzel ugyanis a magyar adófizetőket károsította meg, amit fokoz az a tény is, hogy a céget a költségvetési csalással vádolt Simonka György irányította, aki jelenleg is az Országgyűlésben ül a Fidesz színeiben.

A Párbeszéd feljelentést tesz hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. 

"Továbbá követeljük, hogy hozzák nyilvánosságra, hova tűnt a több mint egymilliárd forintos támogatás!"

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását