Belföld
Politikai célokból több száz kilométert utaztatnák a súlyos állapotban lévő koronás betegeket?
Müller Cecília és Kásler Miklós új rendelkezése szerint Budapestre kell szállítani az ország egész területéről a súlyos vagy kritikus állapotban lévő koronavírus-fertőzött betegeket. Akár több száz kilométerről is mentőautóval szállíttatnák a megbetegedetteket még akkor is, ha helyben is megkaphatnák a megfelelő ellátást.
Korózs Lajos, a népjóléti bizottság szocialista elnökének közleménye:
„A rendelkezésből az nem derül ki, hogy mi indokolja ezt az eljárást, ugyanakkor az egyértelműen látszik, hogy ezzel súlyosan veszélyeztetik a betegek életét. Éppen ezért több kérdésre is gyorsan választ kell adniuk az illetékeseknek.
Mi indokolja az egészségügyi szempontból kockázatos szállításokat? Egy több száz kilométeres mentőautóval megtett út nem veszélyezteti a beteg életét? A vidéki járványkórházak talán nem képesek ellátni a feladatukat? Ezek a kórházak nincsenek a funkciójuknak megfelelően ellátva? Esetleg ezzel a rendelkezéssel politikai célokból a budapesti statisztikát akarják negatívan befolyásolni?
Az MSZP elvárja, hogy az operatív törzs tájékoztatóján a tisztifőorvos tisztázza a helyzetet és válaszolja meg a felmerülő kérdéseket.”