2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Érzelmek a munkahelyen

Szokatlannak és talán kockázatosnak is tűnhet arra biztatni mindenkit, hogy munkahelyén is megélje az érzelmeit, de mivel életünk nagy részét közösségben töltjük, ez elkerülhetetlen. Érzelmeink befolyásolják egészségünket és hatékonyságunkat is, ezek pedig újabb érzelmeket generálnak bennünk.
2020. április 13. hétfő 14:09 - HírExtra

 Aki tud bánni saját és mások érzelmeivel, a munka világában is előnyt szerez. Az érzelmi intelligencia vezetőként és az ügyfelekkel való kapcsolattartásban is elengedhetetlen. Ahelyett tehát, hogy figyelmen kívül hagynánk az érzelmeket, fordítsuk őket a javunkra. 

Sokaknak a saját érzéseik kezelése is gond, másokat megérteni még nehezebb. Gyerekkorunkban arra erősít rá környezetünk, hogy érzelmeink megélése, kifejezése és a másokkal való együttérzés kiszolgáltatottá tesz, így inkább elfojtásba menekülünk. Ez stresszt generál, mely növeli a vérnyomást. A munkahelyi szorongás könnyen vezethet gyomorfekélyhez is.

Ismerd meg magad

Érzéseink beható vizsgálata az első lépés érzelmeink nyomon követésére. Ha tudjuk, mikor milyen érzelmeket élünk át, felismerjük, mi váltja ki bennünk ezeket, uralni is könnyebben is megtanulhatjuk őket. 

Mielőtt első felindulásból reagálnál, aludj rá egyet, vagy legalább tisztázd magadban. Előfordulhat, hogy te reagáltad túl a helyzetet, és nem volt a másikban ártó szándék. Az asszertív kommunikáció segíti a szándékainknak megfelelő win-win helyzet kialakítását.

Ezek segítenek a feszültséglevezetésben

Az érzelmek életünk szerves részei, ezért meg kell tanulni kezelni őket. Kontrollálásuk azért nehéz, mert agyunk prefrontális részén, az ún. munkamemória területén csökken az aktivitás. Bármilyen tudatos agyi munkával, legyen az olvasás, fejtörő vagy számolás, növelni tudjuk a befolyásunkat érzelmi állapotunk felett. 

Ahelyett, hogy fennhangon dühöngenél, jobban teszed, ha sétálsz a friss levegőn. Ha erre nincs mód, ülő helyzetben is megfeszítheted az izomzatod. Az ezt követő ellazítás is csökkenti a feszültséget.

A sport és az intenzív érzelmek hatására felgyorsul a légzés. Ezt lassú,  mély légzéssel segíthetjük vissza nyugalmi állapotba. Ez szintén segíti a prefrontális kéregterületek aktivizálását.

Ha mégsem sikerül…

Ha érzelmeid mégis felülkerekednek, kérj bocsánatot. Nem szerencsés a munkahelyi feszültségeket hazavinni, mert az otthoniak bevonásával tovább görgetjük az eddig csak bennünket terhelő problémahalmazt. Alakíts ki egy rítust, amivel le tudod választani a munkahelyi történéseket a magánéletről.

Ha úgy érzed, nem alakulnak jól a dolgaid, beszélgess barátaiddal, munkatársaiddal, akik egészen más szemszögből látják a helyzetet és benne téged. Fordulhatsz szakemberhez is. Munkahelyi problémák esetén karrierváltási tanácsadásra is jelentkezhetsz

Puskár Ildikó coach támogat a megfelelő megküzdési stratégiák elsajátításában és abban, hogy felismerd erőforrásaidat, amiket a nehéz helyzetek megoldásában mozgósítani tudsz.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását