2020. április 1. - Hugó

Ki lesz a Vígszínház igazgatója?

Március végén döntenek a Vígszínház igazgatói posztjáról, a szakmai bizottság a jelenlegi vezető, Eszenyi Enikő pályázatát találta a legjobbnak - hangzott el az M5 kulturális csatorna szerdai Híradójában.
2020. március 12. csütörtök 15:42 - HírExtra

A szakmai bizottság döntése előtt egy nappal jelent meg egy nyílt levél, amelyet a társulat több korábbi tagja írt alá és megalázottságról, takarásban síró kollégákról és súlyos szakmaiatlanságról számoltak be - idézte fel a Híradó az előzményeket.
    
Az igazgatót ért vádakkal kapcsolatban a Vígszínház társulatban 2011 óta dolgozó Karácsony Zoltán színművész az M5 stábjának elmondta: nagyon elkeserítő az, hogy ilyen nehéz helyzetbe hozzák a színházat pont akkor, amikor igazgatóválasztás van. "Egy nagyon erős társulat kovácsolódott végre össze az elmúlt 10 év alatt amiben nincs, illetve egyre kevésbé van jelen ez a furkálódás, áskálódás, ami nagyon sokáig jellemző volt és én nagyon nem szeretem és most ezt is annak érzem. Egy ilyen visszafúrásnak, hogy bomlasszunk, de köszönjük, nem kell megvédeni minket" - fogalmazott a színművész.
   
 Ifj. Vidnyánszky Attila 2017-ben Eszenyi Enikő hívására érkezett a Vígszínházba, az elmúlt évben pedig olyan nagyszabású darab rendezésével bízta meg őt az igazgató, mint a Nagy Gatsby, amin csaknem 100 ember dolgozott együtt "teljes békében és teljes harmóniában. És hála Istennek megkaptuk a kellő figyelmet, akár a nézők felől, akár a színház felől, a színház minden egyes dolgozója azon volt, hogy ez megszülessen" - mondta.
    
Az M5 Híradónak Hirtling Isvtán is megszólalt, aki az évad elején csatlakozott a társulathoz. A Jászai Mari-díjas színművész elmondta, hogy semmilyen megaláztatással nem találkozott az elmúlt időben, csak azt látta, hogy a társult élén áll egy törékeny nő, aki hihetetlen elhivatottsággal dolgozok azért, hogy a színház sikeres legyen. Mint mondta, nem örül annak, ami a színház körül zajlik. "Főleg azért nem örülök neki mert, ezzel nagyon sokat ártunk mindannyian a színházi kultúrának, a magyar kultúrának" - tette hozzá.
    
Eszenyi Enikő mellett Rudolf Péter színművész és Csányi János rendező pályázik a Vígszínház igazgatói posztjára.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását