2020. január 29. - Adél

Mennyit alkudhatunk a lakás árából?

A lassuló piac magával hozta az alku növekedését, ami annak is köszönhető, hogy nagyon elszakadtak a valós és a hirdetési árak. Ugyanakkor nehezebb pontos arányt számolni az egyre kevesebb tranzakció miatt. Az alku lehetősége nem csak a reális ártól, hanem az eladó motivációjától is függ.
2019. december 11. szerda 09:19 - HírExtra

 

A lassuló piac következménye a nagy alkukra való törekvés megjelenése - hívta fel a figyelmet Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. Az a pár vevő, aki felbukkan a piacon, igen merész árakat jelez a tulajdonosok felé. Egy konkrét példát is említett az ingatlanközvetítő: egy 45 milliós jó állapotú, jó helyen lévő ingatlanért a komolynak számító vevő 38 milliót ajánlott - mert számításai szerint az annyit ér -, ezt viszont nem fogadta el a tulajdonos, így nem is vette meg az érdeklődő.
 

„Márpedig az alku mértéke jelentős részben az eladó motivációjától függ, vagyis, ha nem az értékesítés a legfontosabb számára, akkor nem nyitott az alkura. Eközben, vagy akár ezzel összefüggésben, az árazással még mindig problémák vannak.” - jelezte Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője. Ennek egyik oka, hogy az eladók egy része nem túl motivált az értékesítésben. A szakértő szerint gyakran hallani olyan mondatokat a tulajdonosoktól, hogy „nem akarom elkótyavetyélni” vagy „nem kenyérre kell, ha elmegy ennyiért elmegy, ha nem nem”. 

A másik ok pedig az, hogy sok eladó abból indul ki, neki mennyi pénzre lenne szüksége, ahhoz, hogy továbblépjen, nem pedig abból, hogy mi a reális piaci ár. „Az alku mértéke egyébként a közelmúltban eladott ingatlanok esetében 3-5 százalék között változott Érden és környékén.” - tette hozzá Hártó Regina. 

Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel- és észak-budai irodáinak szakmai vezetője arra a problémára is felhívta a figyelmet az alkuk kapcsán, hogy bár azt lehet tapasztalni, hogy a hirdetési árnál gyakran alacsonyabb árakon tesznek ajánlatokat az érdeklődők, azt azonban sokszor nehéz megmondani, hogy mennyivel nő az alku mértéke, mert ezek az ajánlatok a lelassult ingatlanpiacon mostanában elég ritkán realizálódnak értékesítésként. 

„A lassulás ellenére a hirdetési árak továbbra is jelentős mértékben el vannak szakadva a valós értékesítési áraktól.” - hangsúlyozta Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai irodáinak régiós vezetője is. Úgy látja, hogy az elmúlt hónapokban megjelentek a nagyobb alkuk olyan kategóriáknál is, ahol korábban ez nem igazán volt jellemző. „Még a panellakásoknál is érezhető egy kis mozgástér, sőt előfordulnak akár egymillió forintos alkuk is. És ez elsősorban a túlzottan magas hirdetési áraknak köszönhető.” - nyomatékosította a szakértő. 

Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője is azt érzékeli, hogy az alku mértéke emelkedik: ha valakinek sürgős az értékesítés, akkor ott már 10-12 százalékos is lehet az árengedmény, illetve túlárazott ingatlanoknál még ennél is nagyobb, miközben a megfelelően árazott ingatlanok esetén továbbra is csak 5 százalékos átlagos alkumértékről beszélhetünk. 

Hart Erzsébet, a Balla Ingatlan VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint az elmúlt hónapokban leginkább azok az ingatlanok keltek el, melyeknél nagyobb alkura nyílt lehetőség. A szakértő ezzel kapcsolatban egy példát is említett: a IX. kerületben, metró közelében, egy tágas, kétszobás, erkélyes, felújítandó lakás közel 7 százalékos árengedménnyel kelt el. Ilyen mértékű alku korábban nem igazán volt jellemző. 

„A Velencei-tónál eközben a túlárazottság mértéke 5-10 százalékra tehető az eladó ingatlanok körében, és ennek megfelelően az alku mértéke is 5-10 százalék környékén alakul.” - jelezte dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan Fejér megyei irodája vezetője. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy van olyan szegmense az ingatlanpiacnak, ahol esély sincs alkura. A 15-20 millió forintért kínált házakból annyira csekély a kínálat - és annyira keresett ez a kategória -, hogy ezek az ingatlanok irányáron el is kelnek. 

Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy akadnak olyan szegmensei az ingatlanpiacnak, ahol az alku mértéke nem növekedett: még mindig rendkívül szerény a különbség a két kerületben például a panelek és garzonok eladási és hirdetési árai között, így legfeljebb 100-300 ezer forintos árengedményekről beszélhetünk. „A nagyobb értékű ingatlanoknál ugyanakkor az alku mértéke is nagyobb, olykor eléri az 5 százalékot is.” - tette hozzá. 

Ugyanezt érzékeli az északi agglomeráció esetében is: az alku továbbra is minimális a panellakások iránt. Ezzel szemben a téglaépítésű lakások és a házak esetében 5-10 százalékos alkuról beszélhetünk, mely várakozása szerint akár tovább is nőhet, ha marad a jelenleg tapasztalható, korábbinál szerényebb kereslet.

Forrás: Balla Ingatlan
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását