2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az MSZP támogatja a bérharcot

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy az Orbán-kormány gazdaság- és társadalompolitikájának következményeként, a magyar minimálbér a legalacsonyabb a visegrádi országok között.
2019. szeptember 20. péntek 14:28 - HírExtra
 
"A Fidesz tudatosan gyengíti a forintot, ami miatt a bérek hónapról hónapra kevesebbet érnek. Orbánéknak persze ez nem számít, de a dolgozóknak egyáltalán nem mindegy, hogy ugyanannyi pénzből egyre kevesebbet tudnak vásárolni" - áll az MSZP szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Mint írják: a legalacsonyabb bérért foglalkoztatott több mint 1 millió dolgozó egyre nehezebben él meg a fizetéséből, miközben szlovák, cseh és lengyel kollégáik legalább 10 %-kal több fizetésért dolgoznak. A környező országokban elérhető magasabb fizetések és a jobb élet reményében már többszázezer dolgozó ember hagyta el Magyarországot, ami – az építőipartól a vendéglátáson át a vasutasokig – jelentős szakemberhiányt okozott.

Az MSZP szerint emelni kell a bérminimumokat, a dolgozó emberek munkáját a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével is el kell ismerni.

Az MSZP egyetért a szakszervezetek követelésével, hogy két számjegyű bérminimum-emelés legyen Magyarországon, és továbbra is támogatja a magyar dolgozók jogos követeléseit, a kollektív szakszervezeti és bérharcukat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását