2019. december 10. - Judit
Roska Botond neurobiológus kutatóorvos vehette át idén a Magyar Szent István-rend kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől kedden a Sándor-palotában.
2019. augusztus 20. kedd 13:18 - HírExtra
  

Az államfő köszöntő beszédében azt mondta, államalapító királyunk ünnepén évről évre együtt örülünk azoknak a magyaroknak, akik kimagasló tehetségükkel, sikereikkel, eredményeikkel - tudatosan vagy észrevétlenül - sokak boldogságát, boldogulását szolgálják.

"Kiválóságuk abban áll, hogy sosem elégednek meg a meglévő tudással. Ők ismerőssé akarják tenni az ismeretlent, magasra teszik a mércét, minden idegszálukkal fejlődni, gyógyítani, oktatni vagy alkotni akarnak" - tette hozzá a köztársasági elnök.

A professzort méltatva Áder János úgy fogalmazott, a Szent István-rend idei kitüntetettje nem a műtőben, hanem a laboratóriumban foglalkozik életünk egyik legértékesebb, mégis törékeny kincsével: a látással. Roska Botond olyan orvos, aki nem maga gyógyít, de lehetővé teszi, hogy mások az ő kutatási eredményeit felhasználva gyógyítani tudjanak - közölte az államfő.

A köztársasági elnök azt mondta, Roska Botond éppúgy a remény apostola, mint Batthyány-Strattmann László szemészorvos volt egykor.

Szólt arról, Roska Botond a tudomány egyik legszűkebb ösvényén jár: az elmélettől a gyakorlat kapujáig viszi a megoldást, amelyről tudja, működni már mások által, mások kezében fog.

Áder János utalt arra, hogy a professzor génterápiás módszere mára a klinikai kipróbálás fázisába jutott. A látás-visszaállító génterápia korszakalkotó, világraszóló módszer lesz - hangsúlyozta az államfő, hozzátéve, Roska Botond felfedezése hamarosan közös tudássá, a közös tudás pedig egyetemes kinccsé válik.

Kiemelte, hogy a Szent István-renddel köszönetet mondunk mindazoknak, akik jó hírnevünket öregbítik itthon és a nagyvilágban, megbecsüljük honfitársainkat, akik a saját teljesítményükkel másokat is jobb munkára ösztönöznek.

"Látóvá tenni az embert: az ön hivatásának ez a sarokköve" - fogalmazott Áder János. Azt mondta, amit a kívülállók majd csodának tekintenek, az valójában a tények és mérések, a bizonyítékok és bizonyosságok világában, kitartó munkával elért teljesítmény.

Roska Botond neurobiológus kutatóorvos, a Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, a Bázeli Egyetem Orvostudományi Karának professzora, a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője.

A köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére adományozza Magyarország legmagasabb rangú kitüntetését.

Az ünnepségen ismertetett kitüntetési határozat szerint Roska Botond kollégáival az emberi látás megismeréséért és betegségének gyógyításáért dolgozik. Kitartó kutatásai eredményeként hamarosan gyógyíthatóvá válhatnak a vakság azon típusai, amelyeket a szem fényérzékelési képességének elvesztése okoz. Roska Botond munkatársaival olyan terápiát dolgozott ki, amely a problémás látósejteket ismét fényérzékennyé tudja tenni.

A kitüntetési ceremónián jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Darák Péter, a Kúria elnöke, Erdő Péter bíboros, valamint a kormány több tagja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását