2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tisztelet a kenyérnek

Bár az új kenyér ünneplése újabb keletű szokás, a paraszti kultúrában a kenyeret és a búzát nagy tisztelet övezte - mondta el a Hagyományok Háza néprajzkutatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
2019. augusztus 20. kedd 11:26 - HírExtra
 

Kalina Veronika elmondta: egy paraszti háztartásban a kenyérsütés jellemzően női munka volt, a kenyér készítése a dagasztást és a kovász készítését is figyelembe véve 18-20 órát is igénybe vehetett.

Egy négy-öttagú paraszti család általában kéthetente sütött kenyeret, kalácsot, de ilyenkor több kenyér is készült. Egy kenyér négy-öt kilót is nyomhatott, és a héja jóval vastagabb volt, mint manapság.

Egy paraszti háztartásban általában harminckilónyi kenyér fogyott el két hét alatt - tette hozzá.

A táji jelleg határozta meg, hogy a kenyér milyen lisztből készült: csak búzából, csak rozsból vagy különböző kevert lisztekből is gyúrhatták.

A néprajzkutató arról is beszélt, hogy Szent István kultusza a néphagyományban inkább a sok Istvánnak keresztelt fiúgyermek révén élt.

Augusztus 20. időjárásjósló nap is, ha ilyenkor jó az idő, akkor jó gyümölcstermésre és további jó időre számíthatunk. A naphoz kötődik a gólyák elrepülése, valamint az is, hogy innentől kevesebb a szúnyog, mert "e napon temetik el a szúnyogkirályt" - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását