2019. november 18. - Jenő

Az Iszlám Állam már csak ürügy az USA-nak

Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentette fenyegetettség pusztán ürügy Washington számára, hogy továbbra is csapatokat állomásoztasson Szíriában - írta a SANA szíriai állami hírügynökség az amerikai védelmi minisztérium friss jelentését kommentálva, amely az Iszlám Állam szíriai éledezésére hívja fel a figyelmet.
2019. augusztus 9. péntek 10:10 - HírExtra
 

"Az amerikai csapatok sosem bocsátkoztak közvetlen harcba az Iszlám Állam ellen, ellenkezőleg, az Egyesült Államok többször akadályozta a terroristák ellen harcoló szíriai kormányerőket is azáltal, hogy a Washington vezette nemzetközi koalíció a hadsereg bázisait támadta" - szögezte le cikkében Rua al-Dzsazáiri politikai elemző.

Damaszkusz korábban már kijelentette: nem tekinti törvényesnek az ország északi és északnyugati térségében állomásozó amerikai csapatok jelenlétét, és azzal is megvádolta Washingtont, hogy kapcsolatokat tart fenn a Szíriában aktív terrorista csoportokkal.

Több amerikai sajtóorgánum, köztük a The Washington Post című lap és a CNN hírtelevízió a héten tette közzé az amerikai védelmi minisztérium főigazgatója, Glenn Fine jelentését, amelyből az derül ki, hogy az Iszlám Állam éledezik Szíriában, és Irakban is javította harci képességeit.

A jelentésből a The Washington Post kiemelte: a helyszínen lévő amerikai katonai vezetők amiatt aggódnak, hogy a csapatcsökkentés miatt az Egyesült Államok szíriai szövetségesei, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) más, "alternatív" szövetségesek után nézhetnek, s az SDF-nek amúgy is korlátozott a képessége az Iszlám Államtól visszafoglalt területek megőrzésére.

A szíriai válság 2011-ben békés kormányellenes tüntetésekkel kezdődött, amelyeket Damaszkusz megpróbált erőszakkal elfojtani, de a konfliktus sokszereplős, külföldi beavatkozással zajló polgárháborúvá fajult.

A Washington vezette nemzetközi terrorellenes koalíció - amelyben mások mellett az Egyesült Királyság, Franciaország, Jordánia, Kanada és Ausztrália is részt vesz - 2014 óta harcol az Iszlám Állam fegyvereseivel. 2017 óta a koalíció - amelynek számos tagja örömmel venné a szíriai vezetés távozását - többször mért légicsapásokat a szíriai kormányerők és szövetségeseik állásaira is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását