2018. augusztus 19. - Huba

Mit keres egy olyan orosz tábornok Berlinben, akit az ukrajnai konfliktusban játszott szerepe miatt kitiltottak az Európai Unióból - teszi fel a kérdést csütörtöki számában a Bild című német tömeglap.
2018. július 26. csütörtök 09:53 - HírExtra
 
A lap azzal kapcsolatban ír erről, hogy kedden Angela Merkel kancellár és Heiko Maas külügyminiszter fogadta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnököt. Miről beszélt Merkel és Maas Putyin háborús stratégáival? - fogalmazza meg kérdését a lap, amely kiemeli: Geraszimov szerepel az EU szankciós listáján, vagyonbefagyasztást rendeltek el ellene, és elvileg nem utazhat be az Európai Unióba.

A Bild azt írja, hogy a hivatalos álláspont az, hogy a megbeszélés bizalmas volt, csak annyit árultak el, hogy Szíriáról és Kelet-Ukrajnáról volt szó. Emellett a lap szerint arról is, hogy hogyan lehet az iráni támogatású erőket távolt tartani Szíriában Izraeltől. Lavrov és Geraszimov egyenesen Izraelből érkezett Berlinbe - jegyzi meg a Bild.

A lap arra is kitér, hogy Moszkva valamivel közlékenyebb volt, mert ott azt tudatták, hogy a szíriai menekültek hazatérési feltételeinek megteremtése volt napirenden. Aszad "diktátor" Szíriájába, akinek a rémtettei elől százezrek menekültek Németországba - teszi hozzá a lap.

A Bild azt írja: Geraszimov a szíriai hadszíntéren történtek fő irányítója, ahol hatezer civil halt meg orosz légicsapásokban, és kétmillióan váltak földönfutóvá.

A német kormány a lap szerint egy törvényi kivétel alkalmazásával tette lehetővé, hogy Lavrov és Geraszimov Berlinbe látogathasson. Ennyire fontos volt számukra a találkozó, amelynek tartalmáról hallgatnak - húzza alá a Bild.

Liberális és zöldpárti ellenzéki politikusok sajnálatosnak és furcsának nevezték, hogy a kormány hallgat a találkozóról. Ez a szűkszavúság gyanússá teszi a dolgot - fogalmazott a Bildnek Bijan Djir-Sarai, a Szabad Demokrata Párt külpolitikai szakértője. Azt is kifogásolta, hogy a találkozót nem jelentették be előre. csak utólag értesült róla a nyilvánosság. Omid Nouripour a zöldektől azt mondta: szinte hihetetlen, hogy a kormány hivatalosan meghív Berlinbe olyanokat, akik uniós beutazási tilalom alatt állnak, és felfoghatatlan, hogy a kormány nem ad tájékoztatást a megbeszélések okairól és tartalmáról. Nouripour tudatta, hogy a parlament foglalkozni fog az üggyel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását