2018. augusztus 19. - Huba

Meghalt egy amerikai katona

Az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok vezetője kedden bejelentette, hogy Kelet-Afganisztánban a szélsőséges tálibokkal folytatott tűzharcban életét vesztette egy amerikai katona.
2018. január 3. szerda 08:29 - HírExtra
 
John Nicholson tábornok közleménye szerint a katona Nangarhar tartományban halt meg, egy január elsején történt összecsapásban.

Négy másik katona ugyanott megsebesült. Közülük ketten már ismét szolgálatban vannak, két katonát pedig kórházban ápolnak. Állapotuk stabil.

A tábornok részvétét fejezte ki a megölt katona családtagjainak.

Az Egyesült Államok 2014 végén formálisan már befejezte katonai hadműveleteit Afganisztánban, de katonái és tanácsadói még jelen vannak az országban, és a tálibok, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái ellen az afgán erőkkel közösen lépnek fel.

Joseph Votel tábornok, az Egyesült Államok Közel-Keletért felelős Középső Parancsnokságának vezetője az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában agresszívabb Afganisztán-politikát sürgetett, s ennek jegyében több amerikai kiképző afgán földre küldését javasolta. A tábornok szerint az amerikai kiképzőtiszteknek az afgán erőkkel szorosabban együttműködve és a frontvonalakhoz közelebb kellene részt venniük a tálibok elleni harcokban. Votel úgy vélte, hogy az amerikai erőknek több támadó hadműveletet kellene indítaniuk, és tavaszra már át kellene venniük a kezdeményezést a tálibok ellen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását