2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Hihetetlen, de igaz: Varga újra büszke

Erősödik a magyar gazdasági jelenlét Iránban, a perzsa állam vezetése erősítené a két ország kapcsolatait többek között az energetika, a bánya- és élelmiszeripar, valamint a pénzügyi kapcsolatok terén, emellett számít a magyar cégek szaktudására is - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn telefonon Teheránból az MTI-vel.
2017. december 4. hétfő 16:11 - HírExtra
 
Iráni látogatásának eredményeit ismertetve a tárcavezető elmondta, hogy a teheráni olajipari miniszter, Bijan Zanganeh erősítené a két ország olaj- és energiaipari cégeinek együttműködését. Varga Mihály kiemelte, hogy a kapcsolatok nem előzmény nélküliek, hiszen a Mol a szomszédos Pakisztánban már régóta jelen van, tavaly pedig Irántól is vásárolt kőolajat a magyar olajtársaság. Az ágazatban a magyar szerepvállalást továbbra is szívesen fogadják - tette hozzá.

Mohammad Sariatmadari iráni ipari és bányászati miniszter az iparfejlesztési lehetőségekről érdeklődött, Magyarország elsősorban az orvostechnikai eszközök, a papír- és az élelmiszeripar területén kínálhat megoldásokat - ismertette a nemzetgazdasági miniszter.

Hozzátette: hamarosan végleges szerződés születhet Ikarus buszok szállításáról, emellett a Magyarországon már bevált elektromos buszok szállításáról szóló szándéknyilatkozatot is aláírtak.

Kiemelte emellett azt is, hogy magyar cégek erőművi berendezések felújításában, valamint 50, Iránban nyilvánosan meghirdetett ipari projektben is részt vehetnek, de Irán a magyar bányászati szaktudásra is számít bányaipara fejlesztésében. Teherán a munkanélküliséget csökkentő intézkedések iránt is érdeklődik, a magyar kormány pedig kész átadni a bevált megoldásokat, többek között a munkahelyvédelmi akcióterv, a közmunkaprogram vagy a munkahelyek megőrzését szolgáló kedvezmények terén szerzett tapasztalatait - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Maszud Karbaszián iráni gazdasági és pénzügyminiszter a két ország bankközi, pénzügyi és turisztikai kapcsolatainak erősítését szorgalmazta - ismertette Varga Mihály. Ezt erősítheti a mindkét fél támogatását élvező közvetlen légi járat létesítése a két ország fővárosa között, az összeköttetés lehetőségét több légitársaság vizsgálja - tette hozzá.

Közölte azt is, hogy az iráni gazdasági tárcavezetővel aláírt beruházásvédelmi egyezmény csökkenti a befektetések kockázatait, a parlamenti ratifikálásokat követően pedig - a januárban hatályba lépett kettős adóztatási egyezménnyel együtt - elhárítja az akadályokat a tőkebefektetések elől.

Varga Mihály szerint a gazdasági kapcsolatok építésében lépésről lépésre haladva újra el lehet érni az Irán ellen bevezetett szankciók előtti szintet, az együttműködéseket - mint fogalmazott - mind a magyar, mind az iráni kormány támogatja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását