2024. március 29. - Auguszta

Fucsovics menetel

A selejtezőben kezdő Fucsovics Márton a főtáblán is folytatta jó szereplését az egyesült államokbeli Winston-Salemben zajló, 665 ezer dollár (171,57 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán, miután az első fordulóban két szettben legyőzte a lett Ernests Gulbist.
2017. augusztus 22. kedd 13:01 - HírExtra
 
Az 1 óra 35 perces mérkőzés során a kiegyenlített első játszmában csak a rövidítés hozott döntést. Az akkor szettelőnyhöz jutó Fucsovics a második felvonásban kétszer vette el ellenfele szervajátékát.

Az ATP honlapja szerint a két teniszezőnek ez volt a harmadik egymás elleni összecsapása, s mindháromszor Fucsovics nyert, pedig a világranglistán jelenleg 257. helyen álló Gulbis 2014-ben volt már a tizedik is.

Fucsovics keddi ellenfele a második fordulóban Joao Sousa lesz, a 17. helyen kiemelt portugál az első körben erőnyerő volt. A világranglista 50. helyén álló, 28 éves Sousa pályafutása során még nem mérkőzött meg a 25 éves Fucsoviccsal (122.).

Eredmény (a viadal honlapja alapján):
1. forduló (a 32 közé jutásért):
--------------------------------
Fucsovics Márton-Ernests Gulbis (lett) 7:6 (7-1), 6:2
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását