2024. április 20. - Tivadar

Rekordrészvétel a vizes VB-n

Rekordnak számít, hogy több mint 200 ország versenyzői vesznek részt a pénteken kezdődő magyarországi 17. FINA vizes világbajnokságon - jelentette be Borsa Miklós, a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője a péntek délelőtti sajtótájékoztatón.
2017. július 14. péntek 16:24 - HírExtra


Hozzátette: a július 30-ig tartó elit vb-re 2400 versenyző és 1600 akkreditált kísérő érkezik, míg az augusztus 7. és 20. között sorra kerülő masters vb-re 12 ezer nevezés futott be.

A szóvivő kiemelte, hogy a vb-nek két, ingyenesen megtekinthető megnyitója lesz, az egyik pénteken 21 órától Budapesten, a Hotel Intercontinental előtti pesti Duna parton, a másik szombaton délelőtt Balatonfüreden. Borsa Miklós tájékoztatása szerint péntek este a fővárosi megnyitó idején a környéken teljes légtér- és hajózárat rendelnek el, így a drónozás is tilos lesz. A rendezvény miatt a belvárosban pénteken 18 órától szombaton hajnali 4-ig jelentős forgalmi korlátozásokra lehet számítani, ezért az érdeklődőket arra kérte, hogy tömegközlekedési eszközökkel, vagy kerékpárral érkezzenek, legalább egy órával a kezdés előtt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását