2024. március 29. - Auguszta

Ritka kincs érkezik Angliába

Először lesznek láthatók alkotások Nagy-Britanniában Mario Testino óriási művészeti magángyűjteményéből, melynek felét elárverezi a perui születésű sztárfotós, hogy támogassa a limai szépművészeti múzeumot - írta a BBC hírportálja.
2017. május 27. szombat 10:10 - HírExtra
 
Több mint 500 alkotást mutat be szeptemberben a londoni Sotheby's a Shake It Up a- Works from the Mario Testino Collection című kiállításon, mielőtt árverésen eladásra kínálják őket szeptember 13-án és 14-én.

Testino több mint ezer műalkotásból álló gyűjteményének felét eladja. Mint mondta, ez igazán nehéz döntés, hiszen még sohasem adott el belőle semmit, mert túlságosan kötődik a kollekcióhoz.

Most azonban "küldetése" van - tette hozzá. Az árverésből befolyó összeg - a tervek szerint 8 millió font (2,8 milliárd forint) - a Museo MATE-et támogatja, melyet Testino 2013-ban hozott létre Limában Peru kultúrájának népszerűsítésére.

A híres és gazdag emberekről készített, magával ragadó, vibráló képeiről híres fotós értékesnek nevezte gyűjteményét. "Dokumentálja az én időmet, az én látásmódomat, azokat az embereket, akikben hiszek" - emelte ki.

Testino 1954-ben született Limában, majd 1976-ban Londonba költözött. Mint mondta, kezdetben nem sokat tudott a művészetről, sokat kellett tanulnia a fotózásról, sokat gyakorolt és figyelte az inspiráló fotósokat.

Első fotóját az 1980-as években vásárolta meg: a képet Angus McBean szürrealista művész készítette Vivien Leigh-ről. Gyűjteménye folyamatosan növekedett, Cecil Beatontól és Richard Avedontól is vásárolt alkotásokat: ők voltak azok, akik a fotózásra inspirálták.

Később Sadie Coles galériatulajdonos irányítása mellett képzőművészeti alkotásokat is kezdett vásárolni.

"Olyan dolgokat vásároltam, amelyek ámulatba ejtettek, amelyek nem olyanok voltak, mint én. Ami tetszik neked, azt már ismered, ezért korlátozott ideig emlékszel rá. Eközben amit nem értesz, de vonz, töprengésre késztet és zavarba ejt, azt kell szemügyre venned, mert ez változtatja meg a nézőpontodat. Így fejlődünk" - fogalmazott a művész.

Harminc év alatt Testino óriási, több mint ezer darabból álló műgyűjteményt hozott létre, amely 45 ország művészeinek alkotásait vonultatja fel.

Az aukció legértékesebb alkotása Sterling Ruby SP114 című műve lesz, amely várhatóan 600-800 ezer font (211-281 millió forint) körüli összegért kelhet el.

Vik Muniz brazil művész absztrakt művei mellett a gyűjteményben szerepelnek a német Georg Baselitz óriás olajfestményei. A kollekció fontos részét teszi ki a latin-amerikai művészet, az argentin Amalia Pica és Pablo Bronstein, a kolumbiai Oscar Murillo és a perui William Cordova alkotásai is megtalálhatóak benne.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását