2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Jimmy Carter aggódik Trump miatt

Jimmy Carter volt amerikai elnök aggodalmait hangoztatta kedden a Trump-kormányzat várható emberi jogi politikája miatt.
2017. május 10. szerda 09:36 - HírExtra
 
A 92 esztendős volt elnök az atlantai Carter Központ rendezvénye után, az AP amerikai hírügynökségnek fejtette ki álláspontját, amelyből a Fox és az ABC televízió is bőségesen idézett.

Jimmy Carter aggodalmának fő oka, hogy az új amerikai külpolitika - Rex Tillerson kükügyminiszter múlt héten a külügyminisztériumban elhangzott tájékoztatása szerint - nem kívánja emberi jogi kérdések betartatásához kötni külpolitikai döntéseit. Carter úgy véli, hogy ez rossz irányban befolyásolhat más országokat, s hozzájárulhat e fontos ügy elhanyagolásához világszerte.

Az AP-nek adott interjújában Carter idézte Donald Trump elnöki beiktatási beszédének azt a passzusát, amelyben az elnök hangoztatta: az Egyesült Államok nem kívánja más országokra erőltetni az amerikai értékrendet.

Rex Tillerson külügyminiszter e kérdésben kifejtett álláspontját az amerikai külpolitikában "héjaként" számon tartott John McCain arizonai republikánus szenátor is bírálta, a The New York Times című liberális lapban kifejtett hétfői véleménycikkében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását