2024. március 28. - Gedeon, Johanna

3 magyar startup a londoni döntőben!

Anglia, Németország, Ausztria, Magyarország, Finnország, Lengyel- és Csehország adott otthont a WSC Európa szerte zajló elődöntő sorozatának, ahonnan 6 csapat egyenes ágon jutott tovább a július 1-én megrendezésre kerülő londoni döntőbe és az azt megelőző 5 napos intenzív felkészítő tréningre.
2017. április 27. csütörtök 12:44 - HírExtra
A héten, több mint 350 online jelentkező közül további 5 csapatnak szavazott bizalmat a nemzetközi szakemberekből álló zsűri. A döntősök hamarosan Európa legjobbjaival mérkőzhetnek meg az első helyért!
A nemzetközi női startup verseny jelentkezési határideje lezárult, valamint véget értek a lokális selejtezők is ahol Európa nagyvárosaiban, köztük Magyarországon is 2 perces "Elevator Pitch" keretében mutatkoztak be a versenyzők, visszajelzés és a döntőbe való, egyenes ági bejutás reményében. A nemzetközi mezőnyben, három magyar csapat, a MagikMe, a Notch Interfaces és a HeatVentors is képviselteti majd magát.

„Nagy örömmel tölt el bennünket a hazai csapatok jelenléte és az, hogy az elmúlt évekhez képest óriási minőségi változást figyeltünk meg. A nem csak női tagokból álló csapatok egyre bátrabbak és egyre jobban előkészített projektekkel szállnak versenybe.“ - Lukács Andrea, CEO.

A Német Startup Szövetség és az Európai Startup Hálózat 2016 évi Európai Startup Monitor felméréséből kiderül, hogy az európai startup cégalapítók átlagosan 29,9 évesek, és többségben (85, 2%) férfiak. Így a női startupperek aránya az európai országokban 15 százalék alatt van, ami magasabb, mint a nemzetközi átlag, de még mindig nem kielégítő. A Women Startup Competition csapata 3 éve dolgozik a női alapítású, vagy 50 százalékban női irányítás alatt álló kisvállalkozásokkal, segítve azok fejlesztését és tőke emelését.

Az idei verseny

A negyedik Women Startup Competition esemény összesen több mint 350 csapat jelentkezését fogadta online. A verseny eddigi története alatt a nevezések száma a triplájára emelkedett, az elmúlt három évben pedig több mint 1 millió 360 ezer dollár értékű befektetési forráshoz juttatták a nyertes vállalkozásokat.

Idén összesen 36 országból érkeztek jelentkezések a zömében női alapítású csapatoktól. A verseny a legnagyobb érdeklődésre az Egyesült Királyságban, Lengyelországban és Ausztriában tartott számot. A női és férfi alapítók aránya a nevezések között, a női alapítók javára 68/31 százalék, ezzel szemben a női és férfi alkalmazottak aránya szinte kiegyenlített 42% női és 57%-ban férfi munkaerő alkalmazása mellett.

Kiemelkedő az orvos technológiai vagy egészség megőrzési ötletekkel pályázók aránya (39%), ezt követik a szoftverfejlesztési (27%) az oktatás reform ötletek (23%) és a mobiltechnológiaiával és divattal kapcsolatos kezdeményezések (20%). A Women Startup Competition eddig is büszkén állt az olyan szociális innovációk és társadalmi kezdeményezések mögé, amelyek profi módon segítik a kisebbségek integrációját. A jelentkezők között a szociális és társadalmi problémák megoldására, valamint környezetvédelmi kérdésekre fókuszáló kezdeményezések különösen nagy számban fordultak elő.

Azokat a csapatok is lehetőséget kaptak a döntőbe való bejutásra, akik nem tudtak személyesen megjelenlli az elődöntőkön, hiszen az online legjobb nevezéseket benyújtók közül nemzetközi zsűri rangsorolta és választotta ki a jelentkezőket. Az izgalmaknak koránt sincs még vége, hiszen közönség szavazás útján további egy csapat juthat tovább a londoni döntőbe. A jelentkezőkre május 5-ig a következő linken lehet szavazni: http://wsc.deckr.co/

„Azért szeretem a sokszínű és sokrétű online zsűrit, mert az értékelésekben olyan szakmai kérdéseket és tapasztalatokból adódó véleményéket tudnak megfogalmazni, amelyek egy rövid pitch versenyben az időhiány miatt esetleg eltűnnek. Így sokkal jobb és pontosabb szakmai áttekintéssel tudott összeállni az a végső 12 akik a londoni felkészítőn és Demo Day-en részt vehetnek."- Müller Tamás, a verseny alapítója.

A döntősök

AUSZTRIA: A FashionTouri, egy mapping és vásárlás segítő alkalmazás, amely segít felderíteni a célváros divat nevezetességeit és ajánlásokat tesz, az aznapi városnéző program ismeretében. A megoldást a zsűri és a közönség is a nagyon értékelte.
CSEHORSZÁG: A Frusack egy komposztálható, újra hasznosítható műanyag zsák zöldségek és gyümölcsök tárolására.
CSEHORSZÁG: A Pragulic egy fantasztikus kezdeményezés, amely segít a hajléktalan közösség bemutatásában, javítva a róluk kialakult képet, úgy, hogy közben bevonja őket a városnézések vezetésébe. Otthonukat valami miatt elvesztett emberek tolmácsolásában megismerhetjük hogyan élik a mindennapjaikat, és hogyan boldogulnak ők utcáin.
EGYESÜLT KIRÁLYSÁG: A Twipes nem más mint egy anti-bakteriális, környezetbarát nedves törlőkendő, amely vízben 100%-ban oldódó természetes, paraben mentes anyagokból készült és a meglévő WC papír tartóra illeszkedik. A lehúzás és a vizekbe jutás között időben, a Twipes természetes alkotóelemeire bomlik.

FINNORSZÁG: Tespack a cég, amely a jövő mobil energia megoldásának fejlesztésén dolgozik az által, hogy forgalmazásra kész Smart Wear készülékeket gyárt a kereskedelmi szektor szereplői számára. A legkorszerűbb technológiák, a konnektivitás és a prémium design találkozásából született készülék megoldást kínál a Smart Wear készülékek, legnagyobb problémájára, a folyamatos energiaellátásra.
HORVÁTORSZÁG: A vHeart egy online betegfigyelő orvosok részére, de több ennél. A szívbetegek és az orvos közötti kommunikáció nem a beteg bejelentése, hanem a szenzorok jelzése alapján is történhet. Az orvos mobil eszközén tudja nyomon követni a beteg állapotát és azonnal értesülhet az esetleges állapot változásokról.
LENGYELORSZÁG: A PelviFly egy mobil applikáción keresztül irányítható intimtorna berendezés, amely segítségével az intimtorna a napi rutin részévé válhat. Az applikáció különböző problémák megoldását hivatott segíteni, megfelelő gyakorlatok ajnlásával, úgy mint: inkontinencia, szülés utáni rehabilitáció vagy fokozott sportolás következtében fellépő izom megnyúlás.

MAGYARORSZÁG: A MagikMe egy olyan játszótér modell megalkotásán dolgozik ahol sérült és egészséges gyerekek együtt játszhatnak az okosan megalkotott játszótéri játékokon. A cég számára fontos az integrált játszótéri élmény megalkotása és megmutatni, hogy lehetséges olyan eszközök tervezése, amelyek ugyanolyan szórakoztatóak és biztonsági szempontból is megfelelnek fogyatékkal élő és egészséges gyermekek igényeinek is.
MAGYARORSZÁG: A Notch Interfaces Inc. Mobil kapcsolatos testszenzorokkal kísérletezik, amelyek képesek a testmozgás sajátosságainak rögzítésére és az adatok online elemzésére. A segítségével 2 vagy 3D-s képet kaphatunk a személy mozgásáról, így optimalizálva a mozgás folyamatát.
MAGYARORSZÁG: Tudományos alapú kezdeményezés kategóriában a HeatVentors csapata egy környezettudatos hőenergia generátor ötletével kísérletezik, amely csökkentett szénmonoxid kibocsájtással és alacsony költséggel üzemel.

NÉMETORSZÁG: A MealSaver az élelmiszer pazarlás kiküszöbölését célzó ételmegosztó mobil applikáció, amely összeköti az éttermeket és az éhes fogyasztókat. A segítségével megoszthatjuk az ételünket azokkal, akik helyet és éttermet keresnek maguknak.
NÉMETORSZÁG: FoPo is egy zöldség és gyümölcs pazarlás kiküszöbölésére létrehozott üzleti alapú étel elosztó rendszer kiépítésén munkálkodik, amely a szavatossági idő lejárta előtt konzerválja a kidobásra ítélt élelmiszereket porított vagy szárított formában, amellyel akár 2 évvel is növelhető az ételek élettartama. Az így tárolt zöldségeket és gyümölcsöket később ízesítéshez, sütéshez, főzéshez használhatják fel a fejlődő országok.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását