Kultúra
Eszméletlenül sok, vagy szánalmasan kevés?
Idén hatszázmillió forinttal támogatja televíziófilmek készítését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - döntött legutóbbi ülésén a testület.
Ez azt jelenti a tájékoztatás szerint, hogy először a tervezett tévéfilm történetének részletes – cselekményt, helyszíneket és szereplőket bemutató – összefoglalóját tartalmazó treatmentjei (vázlatai) alapján szűkíti a kört a bírálóbizottság, ezt a személyes konzultáció követi.
A harmadik szakaszban adható be a teljes pályázati anyag, amely egyebek mellett komplett forgatókönyv, produkciós költségvetés és egy országos televíziótól kapott bemutatási szándéknyilatkozat beadását is megköveteli.

Ezt várják
A felhívás célja, hogy legfeljebb 70 perc hosszúságú tévéfilmek, valamint legfeljebb két epizódból álló – részenként minimum 25, maximum 50 perces – tévésorozatok kapjanak támogatást. A 600 millió forintos keretből egy pályázat maximum 120 millió forinttal, illetve a tervezett összköltség 75 százalékával támogatható – közölte az NMHH.
Mint írják, az első szakaszban a treatmentek beadási határideje március 23. A médiatanács a harmadik szakasz lezárulta után, július 25-éig dönt a kedvezményezettekről, a támogatásban részesülő filmeket pedig jövő év szeptember 3-ig kell majd elkészíteni.
Forrás: MTI