2024. április 19. - Emma

Éles verseny a távközlésben

Érezhetően erősödött a verseny a magyarországi távközlési piacon az utóbbi időben, mind a mobil, mind a vezetékes hálózatok esetében - jelentette ki Szabó János, a Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese csütörtökön, a társaság harmadik negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón, Budapesten.
2016. november 10. csütörtök 12:23 - HírExtra
  
A kihívásokra válaszul a Telekom fontosnak tartja a hálózatok fejlesztésének folytatását. A vezetékes piacon ez év végéig 2,7 millió háztartást ér el nagy sávszélességű internettel a szolgáltató, a mobilpiacon a 4G lefedettség jövő év végére 99 százalékos lesz. Szabó János szavai szerint a Telekom felkészülten várja az új szolgáltató, a Digi 2017 március végi megjelenését.

A vezérigazgató-helyettes kifejtette, hogy a vezetékes piacon a versenytársak is folyamatosan fejlesztik a hálózatukat, ahol előtérbe került a minőség. Megemlítette, hogy a közelmúltban lezárult kormányzati hálózatfejlesztési tendereken is sokan vettek részt, köztük kisebb lokális cégek is. A Telekom a tender eredményeként 46 járásban kapott lehetőséget másodpercenként legalább 30 megabit hálózat kiépítésére, ami 110 ezer háztartás elérését jelenti a következő két évben, főleg kistelepüléseken.

Nő a TV

A tv piac is tovább nő Magyarországon és itt is meghatározó a szolgáltatás és a tartalom minősége - mondta.



Szabó János a piac szempontjából a tenderek mellett fontosnak nevezte a kormány további intézkedéseit, mint az internet szolgáltatás áfájának csökkentése januártól, valamint a digitális alapcsomag bevezetése. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy annak feltételeiről még folynak az egyeztetések.

A Telekom az év első kilenc hónapjában 443,8 milliárd forint árbevételt és 153,2 milliárd forint EBITDA-t ért el, a bevétel 6,3 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első három negyedévinél, míg az EBITDA 6,7 százalékkal meghaladja a bázisidőszakit. A nettó eredmény tavalyhoz képest 41,7 százalékkal 34,5 milliárd forintra emelkedett az idén szeptember végéig.

A társaság a javuló eredmények alapján az idei árbevétel várakozását 595 milliárd forintra emelte a korábban várt 580-590 milliárdról, valamint 193 milliárd forint körüli EBITDA-eredményre számít a korábban várt 187-191 milliárd helyett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását