2024. május 8. - Mihály

Internet Észak-Koreában?

Elszigeteltségének feladása és az internet-használat lehetővé tétele nélkül Észak-Korea konzerválni fogja gazdasági elmaradottságát - vélekedett Eric Schmidt, a Google amerikai informatikai óriáscég elnöke Pekingben, ahová csütörtökön tért vissza Bill Richardson volt mexikói kormányzóval közös, magánjellegű phenjani látogatásáról.
2013. január 10. csütörtök 10:36 - HírExtra
Richardson repülőtéri nyilatkozatában azt mondta, felszólították a phenjani kommunista vezetést, hogy fagyassza be nukleáris programját és ballisztikus rakétákkal végzett kísérleteit.

Egyúttal méltányos és emberi elbánást kértek Kenneth Bae koreai származású, amerikai állampolgárságú idegenvezetőnek, akit nemrég államellenes cselekmények gyanújával vettek őrizetbe az észak-koreai hatóságok. A férfival azonban nem találkozhattak.

Richardson, az Egyesült Államok egykori ENSZ-nagykövete az amerikai AP hírügynökségnek adott exkluzív interjújában elmondta, hogy az észak-koreai politikusoknak, kutatóknak azt az üzenetet igyekeztek továbbítani, hogy az ország polgárainak a javát szolgálná a több mobiltelefon és az aktív internet.

Alig van információ

A 24 milliós Észak-Koreában létezik szélessávú internethálózat, a számítógépek többsége azonban leginkább csak intranetes kapcsolattal rendelkezik, s rendkívül korlátozott az információhoz jutás lehetősége. A mobiltelefonok száma viszont, a 3G szolgáltatást is nyújtó egyiptomi Orascom vállalat jóvoltából, már meghaladja a másfél milliót.

A sajtóbeszámolók szerint a négynapos látogatás során Richardson és Schmidt elbeszélgethetett a Kim Ir Szen Egyetem azon hallgatóival, akiknek kutatási céllal lehetőségük van a világhálót böngészni, felkeresték a főváros központi könyvtárát, a Koreai Számítógép Központot, ahol a szoftver- és hardverfejlesztések folynak, és megbeszéléseket folytattak külügyi tisztségviselőkkel.

Kényes szitu

A látogatásra viszonylag kényes időszakban került sor, mivel alig egy hónapja Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétával Föld körüli pályára állított egy műholdat.

Ezt a világ számos országa, köztük az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán is elítélte, azt állítva, hogy a lépéssel Phenjan megsértette a nukleáris és rakétaprogramját korlátozni próbáló BT-határozatokat.

A washingtoni külügyminisztérium előzőleg bírálta a látogatást és "haszontalannak" nevezte azt. Nemtetszésüknek adtak hangot egyes konzervatív amerikai politikusok is, így például John Bolton volt ENSZ-nagykövet, aki szerint Schmidt és Richardson "csatlakozott azon amerikaiak és mások hosszú listájához, akiket a Kim család diktatúrája politikai előnyszerzésre használt fel".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását