2024. május 9. - Gergely

Kínában ebből is sok van

A Kínában évente megrendezett köztisztviselői vizsga (kuokao) idei fordulójára rekordszámú, több mint 1,5 millió ember jelentkezett, a vizsgát végül lerakó 1,2 millió fő mintegy 20 ezer helyért szállt versenybe - tudósított összeállításában a kínai központi televízió, a CCTV kedden.
2012. november 27. kedd 16:28 - HírExtra
A tíz évvel ezelőttihez képest harmincszoros a jelentkezők száma, de a tavalyi vizsgára jelentkező 970 ezerhez képest is jelentős az állások iránti érdeklődés - emlékeztetett a CCTV. Az 1,5 millió regisztrált jelentkezőből a közszolgálati minisztérium adatai szerint 1,2 millióan tették le vasárnap a kuokaót, ők 140 kormányzati szerv, azokhoz tartozó közszolgálati intézmények és helyi irodáik összesen 20 800 állásáért versenyeznek.

A statisztikákból kiderül: van olyan pozíció, ahová csaknem kilencezerszeres a túljelentkezés, ugyanakkor 146 olyan is - főként az ország távoli, kietlen területeire meghirdetett állások - ahová egyetlen ember sem jelentkezett. Az írásbeli vizsgát komoly szóbeli forduló követi, abba évente mintegy 60 ezer ember jut tovább.

A nagy nyomás miatt minden évben magas a csalók száma, ez ellen minden eddiginél szigorúbb szabályozással lép fel a kínai vezetés. Akit csaláson érnek, az öt évig nem ismételheti meg a vizsgát, a maguk helyett mással tesztet íratni próbálókat vagy a csoportos csalást szervezőket pedig egész életükre eltiltják a vizsgázástól.

A közigazgatási állások népszerűségének növekedése az állások jelentette hosszú távú biztonsággal magyarázható. A központi pozíciók általában évekre bebiztosított, jól fizető helyet jelentenek a mai, komoly versennyel és fluktuációval riogató más állásokkal szemben. Nem elhanyagolhatók a köztisztviselőként járó privilégiumok és a társadalmi rang sem. A vizsgázók számának növekedéséhez a diplomások számának emelkedése is hozzájárul: idén 6,8 millióan, jövőre 7 millióan végeznek valamilyen felsőoktatási intézményben.

A statisztikák szerint az elmúlt években átlagosan 20 százalék körül alakult Kínában a frissdiplomás munkanélküliség, 2010-ben a végzettek 28, 2011-ben 13 százaléka nem tudott elhelyezkedni, idén júniusban a tavaly diplomát kapók még több mint 9 százaléka nem talált állást magának.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását