2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Fiatalokat akar az LMP

A fiatalok megszólítását, illetve az egyetemista korosztály aktívabb közéleti szerepvállalásának az elősegítését tűzte ki célul az LMP az október 15-én induló országos utcai kampányában.
2012. október 5. péntek 13:46 - HírExtra
Priksz Gábor, a párt országos választmányának tagja pénteki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kezdeményezéssel három fontos problémára, a végzett hallgatók röghöz kötésére, a diplomások elvándorlására és a fiatalok munkavállalási nehézségeire, illetve az ezek megoldására elkészített LMP-s programra szeretnék felhívni a figyelmet az országosan huszonöt helyszínen felállított utcai standjaikon.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a röghöz kötés hátrányosan érinti a diplomásokat, őket a kormány elhibázott elképzelése szerződéses, pénzügyi és jogi akadályokkal próbálja meggátolni a saját maguk által elképzelt karrierlehetőségek megvalósításában. Az LMP álláspontja szerint a kormánynak más módon kellene megoldania a diplomások elvándorlásának kérdését, valamint olyan komoly munkahelyteremtő programokat kellene indítania, amelyek a frissen végzett diplomások számára is megfelelő alternatívát nyújthatnak - hangsúlyozta.

Priksz Gábor megjegyezte: a pályakezdő munkanélküliek munkaerő-piaci elhelyezkedésével kapcsolatban ugyan elindult néhány jó kezdeményezés, de ezek megvalósításához nincs anyagi forrás. Úgy véli, a felsőoktatás jelenleg nem kap megfelelő figyelmet, forráskivonástól szenved, a hátrányos helyzetű térségekben élő fiatalok pedig az állami férőhelyek drasztikus szűkítése miatt nem tudnak továbbtanulni az egyetemeken és a főiskolákon.

Az LMP utcai kampányában a politika iránt kevésbé érdeklődő főiskolások és az egyetemisták számára azt is szeretné megmutatni, milyen lehetőségeik vannak a közéletben való aktívabb részvételre akár az LMP, akár pedig más párt színeiben - mondta Priksz Gábor. A kampány ideje alatt, október 15. és 28. között három nyíregyházi helyszínen várják az érdeklődőket az LMP aktivistái.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását