2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Malév: "kihalt" az utolsó utas is

Mindössze két Malév-utas érkezett vasárnap délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a jegyét visszaváltani, a tranzitban viszont már egy sem tartózkodik - tájékoztatta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója vasárnap reggel az MTI-t.
2012. február 5. vasárnap 10:23 - HírExtra
Brutális

Közlése szerint délelőtt 200-300, délután 2000 utasa lenne a pénteken leállított Malévnak.
A kommunikációs igazgató elmondta, hogy vasárnap 43 érkező és 51 induló Malév járatot töröltek. Mint megjegyezte, a mostani téli időszak egyébként is viszonylag alacsony forgalommal telik. Hardy Mihály emlékeztetett arra, hogy a kormányrendelet szerint a pénteki leállást követően három napig segítik kártalanítással az utasokat.

Róna Márta, a Malév szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy a Malév-utasoknak a tervezett utazást magunknak kell intézniük, így nem tudni, hogy miként rendeződött vagy rendeződik annak a 7.200 utasnak a helyzete, akit a légitársaság leállása közvetlenül érintett. A Malévnak erre már nincs ráhatása - tette hozzá.

Tel Aviv

Közlése szerint az utastájékoztatást a Malév tovább erősítette azzal, hogy a honlapon közzétettek mellett az ügyfélszolgálati telefonon már a bejelentkezést követően magnetofonról adnak részletes információt a teendőkről.

A szóvivő azt is elmondta, hogy mindössze három repülőgépet nem szállítottak még vissza az amerikai International Lease Finance Corporation (ILFC) lízingcég írországi központjába. Az egyik a Tel Avivban rekedt Boeing 737-es repülőgép, a másik kettő pedig a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hangárban van javítás miatt.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását