2024. március 29. - Auguszta

Ma tovább egyezkednek bérügyben

Ma folytatódnak az egészségügyi dolgozók bérrendezését célzó egyeztetések az egészségügyi államtitkárságon.
2012. január 11. szerda 11:08 - HírExtra
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár ma ismét hivatalában fogadja a szakmai szervezetek, érdekképviseletek és az egészségügyben dolgozó köztestületek képviselőit.

Múlt csütörtökön az első egyeztetés után az államtitkár azt mondta: az orvosokat és a szakdolgozókat egyaránt érintő fenntartható, hosszú távú bérmegoldásokat keresnek az egészségügyben. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöke úgy nyilatkozott: a bértárgyalások alapjához, hangulatjavító intézkedésekhez elegendő az egészségügyi államtitkár által megnevezett több tízmilliárd forintos forrás.

Kedden a MOSZ veszprémi és pécsi alapszervezete a nevükben is tárgyaló MOSZ, illetve az MRSZ képviselőihez írt felhívásban hangsúlyozta: kompromisszumot csak a bérrendezés ütemezésével kapcsolatban tudnak elfogadni.

Bélteczki János, a MOSZ elnöke kedden az MTI-nek azt mondta: a tagok, illetve tagszervezetek véleményét komolyan veszik.

A Magyar Nemzet keddi cikkére - miszerint a MOSZ az Európai Bírósághoz fordul, ha a döntéshozók nem vonják vissza azt a módosítást, amely például tömeges felmondás esetén munkára kényszeríthetné az orvosokat - reagálva Bélteczki János azt mondta: szeretnék, ha sikerülne "házon belül" megoldani a problémát. Ezért a MOSZ már el is küldte módosító javaslataikat, hogy az egészségügyi kormányzattal folytatott tárgyalásokon közösen dolgozzanak ki egy valódi katasztrófavédelmi szabályozást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását