2024. március 29. - Auguszta

Új fajt fedeztek fel

A németországi Braunschweig természettudományi múzeumának kutatói két éven belül már harmadszorra fedeztek fel új őshüllőt: most a halgyíkok (ichthyoszauruszok) gyarapodtak egy új fajjal, sőt nemzetséggel.
2012. január 6. péntek 12:19 - HírExtra
Az ichthyoszauruszok a földtörténeti középkorban éltek a tengerekben. Végtagjaik evezőformájúak voltak, testük alakja a mai delfinekéhez hasonlított. Csőrszerűen megnyúlt szájukban apró, hegyes fogak ültek, amelyekkel halakra és tintahalakra vadásztak.

Az Acamptonectes densus névre keresztelt állat maradványait 2005 májusában ásták ki a Braunschweighoz közeli Cremlingenben - közölte a múzeum igazgatója, Ulrich Joger a Die Welt című német lap szerint (www.welt.de). A csontváz mintegy 90 százalékát sikerült megmenteni, mindössze az uszonyokból hiányoznak darabok.

A német szakértők a leletet belga és brit kollégáikkal vizsgálták meg, majd végezetül két, a nagy-britanniai Speetonból származó másikkal együtt egy eddig ismeretlen fajként azonosították. Mivel az újonnan felfedezett fajok bejelentése szigorú nemzetközi szabályozás alá esik, a múzeum csak a héten ismertethette az új őshüllőt a PLoS című folyóiratban publikált cikk megjelenésével egy időben.

A halgyíkleletek nem szokatlanok Németország északi részén. Legutóbb szeptemberben fedeztek fel a braunschweigi múzeum kutatói egy jól megőrződött csontvázat a városban.

A legtöbb halgyíklelettől eltérően azonban a cremlingeni csontváz nem a 140 millió évvel ezelőtt véget érő késő jurából, hanem az azt követő kréta korból származik. A tudomány eddigi állása szerint az ichthyoszauruszok a jura végén kihaltak. A mostani felfedezés szerint tehát újra kell rajzolni a halgyíkok családfáját.

A lelet korát egy szerencsés véletlennek köszönhetően különösen könnyen meg lehetett határozni egy, a csontvázba zárt cápafog révén. A kréta korban az időszakra jellemző cápák éltek, amelyeket úgynevezett vezérkövületekként tartanak nyilván.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását