2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A Melankólia erőt vett a Torinói lovon

Három jelöléséből egyet sem váltott díjra Tarr Béla világhírű magyar rendező legutóbbi munkája, A torinói ló az Európai Filmdíjak szombati átadóján Berlinben.
2011. december 4. vasárnap 11:45 - HírExtra
Tarr Béla műve a legjobb rendező, a legjobb operatőri munka és a legjobb zene kategóriájában jutott a jelöltek közé. A szombat esti gálán az Európai Filmakadémia (EFA) mintegy 2500 tagjának szavazatai alapján a rendezői díjat Susanne Bier vehette át az Egy jobb világ című alkotásáért. Az operatőrök Carlo di Palma díját Manuel Alberto Claro kapta meg a Melankólia című filmért, a legjobb filmzenéért járó szobrot pedig Ludovic Bource vitte el a The Artist című alkotáshoz írt művével.

A nyertes zeneszerző a díjátadó után elmondta: némafilmhez írni zenét nem nehezebb feladat, mint hangosfilmhez, de más egyensúlyt kellett megteremteni a képkockák és a hangjegyek között. Ludovic Bource hozzátette: a filmben látható kutya mellett Mahler, Wagner és Csajkovszkij volt hatással rá leginkább, amikor a The Artist zenéjén dolgozott.

Lars von Trier filmjét összesen nyolc kategóriában jelölték, ezek közül hármat hódított el. A dán rendező nem vett részt a ceremónián, helyette felesége, Caecilia Holbek vette át a női alakot formázó ezüst szobrot. Von Trier májusban nagy botrányt kavart a Hitler iránti szimpátiájával kapcsolatos kijelentéseivel, kizárták a cannes-i filmfesztiválról. Bár bocsánatot kért, később úgy döntött, többé nem áll a nagy nyilvánosság elé. Az nem világos, hogy az ügy miként befolyásolta a film sorsát.

A legjobb rendező díjával jutalmazott - szintén dán - Susanne Bier kiemelte, fantasztikus forgatókönyvvel, színészekkel és stábbal dolgozhatott. Szerinte a rendezők számára alapvető, hogy jó szkriptből dolgozhassanak, ezért részben Anders Thomas Jensennek, az Egy jobb világ forgatókönyvírójának ajánlotta díját.

Tilda Swinton a We Need to Talk About Kevin című drámában, míg Colin Firth A király beszéde című történelmi filmben nyújtott alakításával érdemelte ki az Európai Filmakadémia díját 2011-ben. A brit színésznő nem volt jelen a gálaesten, győzelme kisebb meglepetésnek számít, sokan a Cannes-ban jutalmazott Kirsten Dunst, a Melankólia című film főszereplője győzelmére számítottak.

A színészek mezőnyében díjat nyert Colin Firth A király beszédében György királyként nyújtott Oscar-díjas alakításával győzte meg az akadémia tagságát, a brit csillag azonban szintén hiányzott a ceremóniáról.

A legjobb forgatókönyvnek járó díjat a Dardenne fivérek, Jean-Pierre és Luc kapták, a legjobb vágónak Tariq Anwar indiai származású brit szakember bizonyult A király beszéde című film munkálataiért. A díszletek megálmodói közül Jette Lehmannt, a Melankólia stábjának tagját jutalmazták.

Vastaps és álló ováció közepette "meglepetés" életműdíjat vehetett át a 86 éves Michel Piccoli francia színész, a Van pápánk! című film főszereplője, Stephen Frears brit rendezőnek pedig Anouk Aimée színésznő adott át az életműve előtt tisztelgő díjat. Az világ filmművészetében az európai film képviselőjeként véghezvitt munkájáért díjjal ismerték el Mads Mikkelsen dán színészt. A koprodukciós filmgyártást jutalmazó díjat kapott Mariela Besuievsky.

A dokumentumfilmek mezőnyében nem született meglepetés, Wim Wenders, a Pina Bausch koreográfus-táncművészről szóló 3D-s filmje diadalmaskodott. Bausch társulatának jelenlévő tagjai úgy fogalmaztak, hogy nagy vigasz volt számukra a rendkívüli alkotás.

A rövidfilmek mezőnyében Terry Gilliam műve, a The Wholly Family nyert. A világhírű művész a gálát követő sajtótájékoztatón elmondta, úgy tűnik, karrierje a megszokotthoz képest visszafelé halad: a nagyjátékfilmektől jutott el a rövidfilmekig. Ugyanakkor következő munkája ismét egész estés film lesz, részleteket azonban nem árult el.

Közönségdíjjal gazdagodott A király beszéde. Az elsőfilmek között az Oxygen című belga-holland koprodukció nyerte el a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI által fémjelzett Európai Filmdíjat. Iréne Jacob adta át a legjobb animációs filmnek járó Európai Filmdíjat a Chico & Rita című alkotásnak, amelynek rendezői között van Fernando Trueba világhírű spanyol művész is.

A film - amelyet a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon is bemutattak - hat évig készült, és 500 ember dolgozott rajta. Trueba a gála után úgy fogalmazott: filmművészeti értelemben az egységes Európa egyelőre kudarctörténet, hiszen a kontinens országaiban elsősorban amerikai filmeket és néhány nemzeti gyártású alkotást játszanak, az Európai Filmdíj ezért csupán az első lépés az igazán közös európai filmkultúra felé.

Bár Európára rányomja bélyegét a gazdasági válság Wim Wenders világhírű rendező az Európai Filmdíjak szombati átadóján mégis azt hangsúlyozta, hogy az európai film "jó egészségnek örvend".

Wenders, az Európai Filmakadémia elnöke a ceremónián úgy fogalmazott, bár a gazdasági válság rányomja bélyegét Európára, a filmek Európája, a kultúrák Európája "nem a bankoké, hanem azoké, akik szeretik a filmeket". Az akadémia elnöke szerint a 2011-es év nagyon gazdag termést, kiemelkedő filmeket hozott, így elmondható, hogy a kontinens ebből a szempontból "jó egészségnek örvend". Kiemelte, a kultúra és a film szerepe, hogy fokozza az integrációt és a szolidaritást, mert ez az egyetlen út a jövőben.

A díjátadót száz országban és 37 nyelven kísérték figyelemmel, a gálát jövőre Máltán szervezik, hogy aztán 2013-ban visszatérjen Berlinbe.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását