Mindenki Nagy Imrében bízott

Az egykori ’56-os elítélt, aki a forradalom kirobbanásához vezető napok talán legfontosabb mozgalmának, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szervezetének alapítója és vezetője volt, az egykori magyar politikai foglyokat képviseli a Kommunizmus Áldozatai Nemzetközi Szövetségének (INTER-ASSO) berlini kongresszusán.

A kommunizmus áldozatainak anyagi és erkölcsi kárpótlása terén az összes többi érintett országhoz képest – talán Németországot leszámítva – Magyarország van a legjobb helyzetben – jelentette ki Kiss Tamás, akit a forradalomban játszott szerepe miatt 1957-ben nyolc év börtönre ítéltek, és 1962-ben amnesztiával szabadult.

Nagy Imrével kapcsolatban az interjúban visszaemlékezett arra, hogy a forradalom előtti napokban az egyetemi ifjúság számára ő jelentette a zászlót. "Mindenki abban bízott, hogy ő majd megoldja a problémákat. Nem a forradalom vezetője volt, hisz a forradalomnak nem is volt vezetője, de vállalta ezt a szerepet, elvállalta azt, amit egy kormányfőnek ezekben a napokban tennie kellett" – jelentette ki, utalva a többi között a többpártrendszer bevezetésére, továbbá a Varsói Szerződésből való kilépésre.

Nagy Imre kommunista volt, és nem volt forradalmár, de vállalta a forradalom vezetésének szerepét. Nem futamodott meg, miközben pontosan tudta, hogy mit vállal, és tudta azt is, hogy ezért mi jár. Ezt a szerepet csakis tudatosan lehetett vállalni. És aki ezt tudatosan vállalta, attól nem lehet megvonni a tiszteletet – jelentette ki a mártírhalált halt miniszterelnök újratemetésének évfordulóján Kiss Tamás.

Az 1956-es egyetemi ifjúság egykori vezéralakja – aki a közelmúltig az INTER-ASSO elnökségének tagja volt – nemzetközi tapasztalatokra utalva úgy értékelte: a kommunizmus áldozatainak anyagi és erkölcsi kárpótlása terén az összes többi érintett országhoz képest – talán Németországot leszámítva – az egykori magyar politikai foglyok vannak a legjobb helyzetben. "El kell ismernünk, hogy kárpótlást kaptunk, elég tisztességes nyugdíj-kiegészítésben részesültünk és részesülünk" – jelentette ki. Az erkölcsi elismerést – különösen a rendszerváltást követő első tíz évben – ugyancsak méltónak nevezte. A második tíz évben mintha kisebb figyelem övezné ezt a kérdést. Az ország gondjait ismerve azonban nem ez a legfontosabb kérdés – tette hozzá. "Ahhoz képest amilyen helyzetben például a román, a szerb, az albán, az ukrán egykori politikai üldözöttek, vagy épp a balti államok volt politikai foglyai vannak, egyáltalán nem panaszkodhatunk" – fogalmazott Kiss Tamás.

A rendszerváltás utáni első tíz évre utalva úgy vélte, hogy az általa említett hozzáállás 1990 után általánosan – kormányoktól függetlenül – tapasztalható volt. Emlékeztetett arra, hogy a nyugdíj-kiegészítést például a Horn-kormány biztosította.

A forradalom 50. évfordulójának megünneplésével kapcsolatban emlékeztetett: 2004-ben Medgyessy Péter akkori kormányfő egyik első intézkedése volt, hogy összehívta az összes szervezetet, hogy megvitassa velük, miként ünnepeljék meg az évfordulót. "Az ünnep maga azonban skandalum volt, a forradalom emlékéhez méltatlanul zajlott, és ez nem az ’56-osokon múlott" – jelentette ki. A Gyurcsány-kormányt – mint fogalmazott – a volt politikai foglyok "nem igazán tudták elfogadni", de nem is kaptak semmit. Az Orbán-kormánnyal jó a kapcsolat, erős az érzelmi kötődés is, a kormány gondoskodik arról, hogy a volt politikai foglyok szervezetei működni tudjanak.

A múlt feldolgozásával kapcsolatban Kiss Tamás úgy vélte: a kommunista diktatúrával sokkal többet kellene foglalkoznia a magyar oktatásnak. A jövő generációját fel kell világosítani arról, hogy a XX. században a két egymást követő diktatúra milyen bűncselekményeket követett el, és mindez nem ismétlődhet meg. Nézete szerint a mai fiatalok vagy alig tudnak valamit a volt kommunista diktatúráról, vagy annak lényegét nem ismerik.

Úgy vélekedett, hogy a náci és a kommunista diktatúrát elméleti síkon azonosság jellemezte. Hitler ugyan úgy meg volt győződve arról, hogy jót tesz a német népnek, és Sztálinnak is ez volt a rögeszméje a szovjet néppel kapcsolatosan. A két diktatúra még módszereiben is azonos volt, mert egyformán kivégezte, megölte, bebörtönözte ellenfeleit, és mind a két rendszer alkalmazott kényszermunkásokat. A két diktatúra hatásában van különbség, nevezetesen az, hogy a fasiszta diktatúra időben rövidebb volt, és talán területileg is kisebb területre összpontosult, mint a kommunista diktatúra. A kommunista diktatúra áldozatainak száma is jóval nagyobb volt – tette hozzá. Ennek kapcsán elutasította azokat a nézeteket, amelyek szerint a holokausztot semmi máshoz nem lehetne hasonlítani. Mindkét diktatúrát egyformán el kell ítélni – hangsúlyozta.