2024. március 29. - Auguszta

Versailles-ban emlékeztek Trianonra

A versailles-i kastély parkjában található Nagy-Trianon palota előtt tartott nagygyűlést szombaton a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a trianoni békeszerződés aláírásának 91. évfordulóján.
2011. június 4. szombat 15:44 - HírExtra
A megmozdulásra mintegy 150 magyar megemlékező érkezett Magyarországról és nyugat-európai országokból. A békés megemlékezésen megjelent a Magyar Nemzeti Gárda 15 fős csoportja is, közülük ketten a betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselték.

A magyar, majd a székely himnusz eléneklését követően a sárospataki 8kor színház adott félórás zenés műsort, majd Léh Tibor, Párizsban élő ügyvéd, az MVSZ Kárpát-medencén kívüli régiójának alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

A nyugati magyarság képviselőinek rövid üzenetei után Ináncsi József, a Magyar Nemzeti Gárda országos vezetője sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy idén kevesen jöttek el emlékezni Versailles-ba (tavaly rendezett először itt nagygyűlést az MVSZ, akkor mintegy négyszáz résztvevővel), majd bejelentette: a Magyar Nemzeti Gárda aláírásgyűjtésbe kezd "a trianoni békediktátum kérdéskörének felülvizsgálatával" kapcsolatos népszavazás kiírására.

A kérdéseket Ináncsi közlése szerint a szervezet honlapján hamarosan megjelentetik. "Tudjuk, hogy a határokat nem lehet egy tollvonással átrajzolni ..., de ettől függetlenül számos olyan probléma van, amelyet ebben a kérdéskörben meg kell oldani" - tette hozzá.

Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke beszédében a nemzeti összetartozás napját egy évvel ezelőtt kimondó törvény "kulcsmondatának" nevezte, hogy "minden magyar, bárhol éljen, tagja a magyar nemzetnek". Ezt azt jelenti - tette hozzá - hogy az elcsatolt területek is tagjai a magyar nemzetnek.
Ugyanakkor úgy vélte, hogy Trianont addig nem lehet meghaladni, és nem lehet pusztán "kijelenteni, hogy elfelejtettük és nem fáj", ameddig nem történt meg a bocsánatkérés és a jóvátétel.

"Ősiségünk és az általunk hordozott értékek tudatában álljunk oda Európa színe elé, és követeljünk igazságot Magyarországot! És követeljünk igazságot Európának is, mert Európában addig nem lesz béke és stabilitás, amíg nem szolgáltatnak igazságot Magyarországnak" - fogalmazott az MVSZ elnöke.

A Brüsszelben nyílt székelyföldi képviselettel kapcsolatos romániai reakciók kapcsán Patrubány kijelentette: "a Nagy-Trianon elöl üzenjük az egész román politikumnak, hogy a Székelyföld több évezreddel az előtt létezett, hogy a románság megszületett volna, és sok ezer évvel túl fogja élni".
A beszédek között a tömeg magyar nemzeti és árpádsávos zászlókat lengetett, s azt skandálta, hogy "vesszen Trianon".

Versailles-ban 1920. június 4-én délután írták alá az első világháborút lezáró békeszerződést. A pillanatra délután fél öt órakor a versailles-i Jeanne d,Arc templom előtt közös imával emlékeznek az MVSZ tagjai.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását