2024. május 7. - Gizella

A spanyol uborkát hibáztatják a németek

Különös "uborkaháború" tört ki a német és a spanyol hatóságok között az immár négy halálos áldozatot követelő németországi hasmenésjárvány kapcsán.
2011. május 27. péntek 14:42 - HírExtra
A német egészségügyi illetékesek ugyanis változatlanul azt állítják, hogy a Spanyolországból importált uborka okozza a május közepén kitört, véres hasmenéssel járó, veszélyes járványt, a spanyol termelők azonban kategorikusan visszautasítják ezt. A madridi hivatalos hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak, csupán azt hangoztatták, hogy a német vádak kapcsán vizsgálatot indítottak.

A hamburgi higiéniai intézet csütörtökön jelentette be, hogy az EHEC-bélbaktérium kiváltotta járvány kórokozóját találták meg a Spanyolországból importált salátauborkán. A hamburgi jelentésben foglaltakat magáévá tette a Robert Koch országos járványügyi intézet is, ugyanakkor nem zárta ki, hogy a járványt okozó baktériumot más élelmiszerek is tartalmazzák. Az intézet ezért nem fújta le az észak-németországi uborka, paradicsom és saláta fogyasztására vonatkozóan korábban kiadott figyelmeztetést.

Pénteki értesülések szerint a gyanúba került "vétkes" uborka Málaga tartományból származik. A málagai termelők szövetsége viszont cáfolta, hogy baktériummal fertőzött uborkát exportáltak volna Németországba. A szövetség képviselője azt hangoztatta, hogy uborkát más országokba is exportáltak, és hasonló panasz sehonnan nem érkezett. A spanyol termelők állítása szerint a szállítmány út közben vagy már Németországban - éppenséggel a hamburgi piacokon - fertőződhetett meg.

Mindenesetre a spanyol uborka árusítását szinte valamennyi német élelmiszer áruházlánc azonnal beszüntette, de a német vásárlók hasonlóan bizalmatlanok saját uborkájukkal, illetve a salátával, valamint a paradicsommal szemben is. A pénteki lapok szerint a zöldségek számos vendéglőben, kantinban, iskolában és óvodában, valamint több kórházban lekerültek az étlapról.
A német gazdák szövetsége pénteken követelte, hogy az importált élelmiszereket az eddiginél szigorúbb ellenőrzésnek vessék alá.

Értesülések szerint a hasmenésjárvány már más országokra is átterjedt: Svédországból, Nagy-Britanniából és Hollandiából jelentettek megbetegedéseket. A baktériumot azonban minden valószínűség szerint Németország "exportálta", a fertőzöttek ugyanis szinte kizárólag Németországban járt turisták voltak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását