2024. május 7. - Gizella

Csökkenő lakásárak

A használt lakásárak csökkenése Magyarországon tavaly már lassult, alig érte el a 2 százalékot, az új lakások árának visszaesése azonban éppen 2010-re gyorsult, elérte a 6 százalékot a megelőző évi 1,6 százalék után; a lakáspiaci forgalom a tavalyelőtti nagy visszaesés után is tovább mérséklődött tavaly - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.
2011. május 16. hétfő 14:54 - HírExtra
2010-ben mindkét részpiacon több mint 7 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak mint 2008-ban, a 2007-es bázisévhez viszonyítva pedig több mint 5 százalékkal értek kevesebbet a lakások.

A lakáspiaci forgalomba kerülő lakások aránya 2007 óta 4,5 százalékról 1,9 százalékra esett vissza. 2010-ben a 3.151 magyarországi település közül 275-ben egyáltalán nem adtak el lakást, további ezer településen csak 1-3 értékesítésről tud a KSH. Az új lakások fajlagos árának országos átlaga 2010-ben 276, Budapesten 351 ezer forint volt négyzetméterenként.

A teljes lakásforgalom 2009-ben a 2007. évinek kevesebb, mint a fele volt. A 2010-ben eladott lakások adatainak összesítése még nem teljes, de a lakáspiaci forgalom várhatóan az összes tranzakció ismertté válása után sem éri el a 2009. évi szintet. Különösen nagy az új lakások értékesítésének visszaesése: 2010-re vonatkozóan eddig alig több mint 4.000 eladott új lakás adatai ismertek.

Az eladott lakások száma negyedévenként számottevő ingadozásokat mutat, ezek részben szezonális, részben szabályozási okokhoz köthetők. Mind a használt, mind az új lakások forgalmában átmeneti megugrást eredményezett, hogy 2009 második negyedévében a lakásépítési támogatás megszűnése miatt előrehoztak vásárlásokat. 2010 első negyedévében a használtlakás-forgalomban kisebb növekedést okozott az illetékszabályok változása, amely miatt a nagyobb értékű lakások tulajdonosai 2010-re halasztották a szerződések megkötését.

Ezt követően a használt lakások eladása valamivel 20 ezer fölött stabilizálódott, és csak az év végén látszik újabb - egyelőre bizonytalan mértékű - forgalomcsökkenés. A végleges, negyedik negyedévi adat még magasabb lesz, de 20 ezer alatt várható - jegyzi meg a KSH.
Az új lakások száma 2009. második negyedéve óta - amikor több mint 4 ezer lakást értékesítettek - alig haladja meg, vagy el sem éri negyedévente az ezret.

A településnagyság szerint felfelé haladva a lakásforgalom a 10 ezer lakosnál nagyobb településeknél kezd emelkedni, és egészen a 100 ezer feletti lélekszámú városokig növekvő arányú - 2010-ben ezekben a városokban a lakások 2,5 százaléka cserélt gazdát. A nagyvárosok rangsorát e tekintetben Győr vezeti (3 százalék), majd Nyíregyháza, Debrecen, Szeged és Pécs következik 2,5 százalékos aránnyal. 2010-ben a nagyvárosok közül Miskolcon volt a legalacsonyabb a lakáspiac forgalma (1,5 százalék).

Budapesten 2010-ben némileg alacsonyabb, 2,2 százalék volt az eladott lakások aránya a teljes lakásállományhoz képest. Ezen belül a XI. kerületben elérte, a IX. kerületben meg is haladta a forgalom a 3 százalékot, míg a XVI, a XVII. és a XXIII. kerületben a 1,5 százalékot sem érte el.
A piacra kerülő használt lakások átlagos ára 2009-hez képest kissé nőtt, 10,1-ről 10,3 millió forintra. A fajlagos ár minimális mértékben, 153-ról 154 ezer forintra emelkedett négyzetméterenként.

A 100 ezer fölötti városok települési átlagárak szerinti rangsorát Székesfehérvár és Győr vezeti (11,7 illetve 11,4 millió forint), és ezúttal is Miskolc zárja a sort, jelentősen elmaradva a többi nagyvárostól (7,5 millió forint). A fővárosi kerületek között a II. kerület áll az élen 28,9 millió forintos átlaggal, ezt követi a XII, az I. és az V. kerület (rendre 25,6; 21,6 és 21,5 millió forint). A legolcsóbb lakások a X. kerületben keltek el, átlagosan 9,1 millió forintért, ezt alig haladja meg a VIII. és a XXI. kerületi lakások ára (10,1 és 10,4 millió forint).

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását