2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az LMP végre tenne valamit

Törvénymódosító javaslattal tenné átláthatóbbá a közbeszerzéseket az LMP. A párt frakcióvezetője, Schiffer András által ma benyújtott javaslat célja, hogy azok az adatok is nyilvánosak legyenek, amelyek a költségvetésből finanszírozott megbízásokat teljesítő alvállalkozóknál keletkeznek.
2011. január 10. hétfő 14:07 - HírExtra
Az adatvédelmi biztos korábban jelezte: sérti az állami feladatok ellátásának átláthatóságához fűződő közérdeket, hogy közbeszerzések esetén a nyilvánosság köréből kivonhatók az állammal kötött szerződés alapján végzett tevékenység részletei. Az LMP szerint a fővállalkozó által bevont további gazdasági szereplők ugyanúgy a közcélú és közfinanszírozott feladat teljesítésén dolgoznak, mint a fővállalkozó, így az általuk kezelt adatok nyilvánossága is ugyanolyan fontos.

Az LMP frakcióvezetője a Polgári Törvénykönyvet is érintő módosításában azt javasolja, hogy a közpénzek felhasználására kötött különféle közreműködői-, alvállalkozói szerződéseket ne lehessen üzleti titok mögé bújtatni. Javasolja azt is: a honlapon kötelezően közzétett adatokat öt év után ne távolítsák el, hogy azok bármikor elérhetőek legyenek.

Az ökopárt felhívja a figyelmet arra, hogy a kormányzatnak még mindig nincs koncepciója arra, miként növelhetné az állam átláthatóságát, nincsen átfogó antikorrupciós stratégiája. Ezt a hiányt az elszámoltatással fenyegetés aligha csökkenti.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását