2024. május 10. - Ármin, Pálma

Mesterházy: mi leszünk a választható alternatíva

Mesterházy Attila szerint az MSZP számára az építkezés éve lesz a következő esztendő, amely "kutya kemény" munkát igényel, de eredményeként a párt választható alternatíva lesz a Fideszből kiábrándultak számára is.
2010. december 23. csütörtök 09:39 - HírExtra
A szocialista pártelnök az MTI-nek adott interjújában úgy vélekedett: 2011 az országnak a családódások éve lesz, mert jövőre a maradék illúzió is szertefoszlik és az emberek megtapasztalják, hogy a Fidesz átverte őket.

Az MSZP frakcióvezetőjének értékelése szerint a Fidesz a hatalomgyakorlásban arrogáns és cinikus, a kormányzásban dilettáns, valamint folyamatosan korlátozza a demokráciát, a szabadságot, a jogállamot. Hozzátette: a kormányzópárt intézkedései ráadásul igazságtalanok is.
Mesterházy Attila bírálta a Fideszt azért, mert fellép minden olyan szervezettel, testülettel szemben, amelyek bármilyen módon kritikát mernek megfogalmazni a kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban, és meg akarja semmisíteni a MSZP-t is.
Úgy fogalmazott: kíváncsian várja, mikor nyúl hozzá a kormányzat a gyülekezési joghoz, hiszen az emberek most már pártoktól függetlenül is szerveznek tiltakozásokat a kabinet tevékenysége ellen.

A szocialista politikus szerint a Fidesz nagyon határozott és céltudatos a hatalma bebetonozása érdekében. Látszik, hogy ezen sokat gondolkodtak az elmúlt két évben, megdöbbentő ugyanakkor, hogy mennyire nem voltak felkészülve a kormányzásra - fűzte hozzá.

Meglepőnek tartja, hogy a kormánynak nincs reális és józan megoldásai javaslata az ország előtt álló kihívásokra, sőt sokat rontott az Magyarország helyzetén. Példaként a jövő évi igazságtalan költségvetést, a gazdagoknak kedvező adórendszert és a nyugdíjrendszer szétverését említette. Megerősítette, hogy az MSZP nem támogatja a jövő évi büdzsét és azt is, hogy ha a pártnak lehetősége lesz rá, visszaadja minden magánnyugdíj-pénztári tagnak a nyugdíjjogosultságot.
Úgy látja: a jövő évben a csalódottság tovább fokozódik majd, az emberek a maradék illúziója is szertefoszlik és megtapasztalják, hogy a Fidesz átverte őket.

A pártelnök úgy vélekedett, az MSZP-nek nagyon nehéz éve volt, mert két nagy választási vereséget is elszenvedett, de mostanra már túl van a sokkon.

Kijelentette, a szocialista párt teljesítette a kitűzött stratégiai célokat: nem szakadt szét a parlamenti választások után, az önkormányzati választáson pedig minimálisan javított is a tavaszi eredményén és ezzel stabilizálta a párt támogatottságát, s bebizonyította, az MSZP az ellenzéki politika fő pillére. Hozzátette: elkezdődött az ellenzéki munka újjászervezése és a pártépítés is.
Mesterházy Attila a sikerek közt könyvelte el, hogy a november 27-i nagy rendezvényükön megmutatták, hogy tízezres nagyságrendben tudják mozgósítani az embereket, és van erő a párt mögött.

Kitért arra: sok nehézséget okozott egy nagy kormányzati frakcióból közepes méretű ellenzéki képviselőcsoporttá válni, és biztosan volt olyan, amit jobban is csinálhattak volna, de a frakció mostanra már üzemszerűen működik, mint munkaszervezet, politikai testület. Jelezte, megnehezíti a munkájukat, hogy nem kapnak választ az írásbeli kérdésekre, és a Ház vezetése tudatosan hajnalra tolja a jelentős törvényjavaslatok tárgyalását a média nyilvánosságának mellőzésével.

A pártelnök azt mondta, büszke a frakcióra, mert függetlenül attól, hogy korábban kinek, milyen pozíciója volt, mindenki aktívan kiveszi a részét a munkából. Szerinte az önkormányzati választások óta kiegyensúlyozottabb a képviselőcsoport teljesítménye.

A frakcióvezető úgy fogalmazott: korábban azt hitte, nehezebb feladat kormánypárti frakcióvezetőnek lenni és végigvinni a válságmenedzselő intézkedéseket, de most már tudja, más okok miatt ugyan, de ellenzéki képviselőcsoportot vezetni is legalább ilyen nehéz.

Az MSZP-t ért kritikákkal kapcsolatban elismerte: nem mindig jön át kellőképpen a tiltakozásuk. Úgy vélte, elmúlt hónapokban ehhez hozzájárult, hogy beszűkült a médiatér és az, hogy az MSZP számos közszolgálati műsorból kiszorult. A következő év egyik legnagyobb kihívásának tartja, hogyan tudják az üzeneteiket láthatóbbá, hallhatóbbá tenni.

Hangsúlyozta: az MSZP számára 2011 az építkezés éve lesz, ami "kutya kemény", nehéz munkát igényel.

Szavai szerint a következő hónapokban folytatódik az a folyamat, amelyben a választók kezdenek elpártolni a kormánypártoktól. Normálisnak és természetesnek tartja, hogy ezek az emberek először a bizonytalanok táborát erősítik, és csak később keresnek új pártot maguknak. Az MSZP-nek 2012-re olyan állapotba kell kerülnie, hogy választható alternatívát kínáljon - közölte.
Mesterházy Attila ezzel összefüggésben arról számolt be: parlamenti folyosói pletykák szerint a Fidesz gondolkodik rajta, hogy az alkotmány elfogadása után előre hozott választásokat tartsanak, ezért fel kell készülniük egy esetleges 2012-es választásra is.

Emlékeztetett arra: az MSZP támogatottsága most lépte át először a húsz százalékos küszöböt, de a választói szimpátia visszaszerzése hosszú folyamat.

Az ellenzéki politikus a következő hónapok fontos feladatai között említette, hogy összegyűjtsenek több százezer aláírást az MSZP által kezdeményezett petícióhoz. Az MSZP képes arra, hogy sikerre vigyen más, ehhez hasonló akciókat is - szögezte le.

Azt is szeretné elérni, hogy egységesebb legyen a párt, mert szerinte most kívülről megosztottabbnak tűnik, mint amilyen a valóságban. A pártelnök erősíteni akarja a szolidaritást is, mert - mint mondta - kormánypárti politikusok hajtóvadászatot indítottak a szocialisták ellen, és a következő években – ahogy egyre kevésbé látszanak a kormányzati eredmények, annál erősebb lesz ez a tendencia.
Forrás: MTI/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását