2024. április 19. - Emma

Csernus: Megeszi, amit főzött!

Bár a napokban válásáról cikkeztek a bulvárlapok, a közismert pszichiáter úgy tűnik, igyekszik maga mögött hagyni a szomorúságot, és úgy döntött, életében mostantól a vidámságé, az életszereteté lesz a főszerep.
2010. november 27. szombat 12:56 - HírExtra
Csernus doki ismét könyvet írt, ám ezúttal nem kizárólag a nő vagy a férfi lelkének boncolgatásával töltötte meg a lapokat, sokkal többel annál, sőt, ezúttal még szerzőtársat is keresett magának. A sokat sejtető Felnőtt húsleves című kötetet Dr. Csernus Imre és Pampuryk Péter – talán nem véletlenül – Márton napján mutatta be a nagyérdeműnek, rögtönzött újbor és libamájkrém kóstolóval egybekötve.

Kimászni tilos

Pampuryk Péter (Pampi)
1972-ben született, diplomáját a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerezte. Első gasztronómiai élménye egy szegedi pizzéria konyháján mosogatófiúként érte. Ahogyan ez a szabadúszó képzőművészeknél tipikusnak tekinthető: tevékenysége meglehetősen szerteágazó. Művészetének központi témája a konyha. Ezen belül is a tűzhely, a sparhelt, a konyha forró szíve, a család központi mágnese, ennek okán időközben a hasonlóan nagy kreativitást igénylő, nyitott, kifinomult érzékszervekre támaszkodó szakácsmesterséget is levizsgázta, és szakácsként különböző konyhákon dolgozik és tanul. Aktuális képzőművészeti kiállításának anyaga az idei nyáron készült el. A hagyományos, népi falvédők - házi áldások - textúráján létrehozott képek egy jól ismert formavilágot keltenek új életre, fordítanak át egy új esztétikai minőségbe. Nagyszüleink, szüleink konyháinak elengedhetetlen tartozékai önmagukban a múlt néprajzi, kulturális emlékei.
Lucifer ellenőrzést tart a pokolban. Bevezetik egy hatalmas terembe, ahol óriási üstökben rotyognak az emberek. Az első mellett egy felirat: "Kimászni tilos". Lucifer kérdésére azt felelik, ezek a németek, akik mindig betartják a szabályokat. A következő üst mellett állig
felfegyverzett ördögök vigyázzák a rendet. Itt vannak az oroszok, akiket csak így lehet visszatartani, mondják ezúttal. A harmadik üstnél végül meglepődve tapasztalja, hogy se tábla, se őrség, mégis minden rendben van. "Ezek itt a magyarok. Ha valamelyikük megpróbálna kimászni, a többi úgyis visszahúzza."

Miért nem szeretünk jól élni? Szenvedéllyel, hittel, okosan, mosolyogva?
Miért nem szeretünk jókat enni? Lassan, jóízűen, odafigyeléssel, megadva a módját?
Miért nem szeretünk jókat beszélgetni? Felszabadultan, őszintén, jóról és rosszról egyaránt?

Dr. Csernus Imre asztalánál ülve sokszor felmerülnek ezek a kérdések, és miközben barátai körében ízekről, ételekről, borról, hagyományról esik szó, időről időre előkerülnek az emberi problémák is, amelyekkel mindannyian szembenézünk, ha úgy döntünk, hogy az élet napos oldalán szeretnénk élni. A szerző személyes története, amelyet ebben a könyvben elmesél, világosan bemutatja, hogy neki magának is saját árnyaival kellett megküzdenie az őszinte mosolyért. Hiszen mindenki csak azt eszi meg, amit megfőz.

Nincs több könyv?


Nem akartam újra olyan könyvet írni, amely csak a problémákról szól – árulja el új szerzeményéről Csernus. - Sokkal inkább egy olyat, amiben persze van fájdalom, sírás, hazugság, menekülés, de mellettük ott a röhögés, a jókedv is; kaják, borok, barátok, melegség, összetartás, tervek, napsütés, szőlő - ja és mindenekfelett nagyon sok következetes munka meg őszinteség. A beszélgetések során végig ott volt velem Pampi, aki festőművész és vándorszakács. És hogy miért pont ő? Azért, mert ott lobog benne az őrület, emellett lassú, mint a csiga, cinikus, van egyfajta fanyar humora, mégis nagyon mély érzésű ember, akivel nagyon kell vigyázni.
Forrás: sorry
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását