2024. május 6. - Ivett, Frida

Egy fúrás vége

Befejeződött a világ leghosszabb közlekedési alagútjának szánt svájci Gotthard-alagút fúrása pénteken.
2010. október 15. péntek 19:00 - HírExtra
Az Alpok alatt húzódó 57 kilométeres vasúti alagút utolsó vékony sziklarétegén pénteken hatolt át a Sissi becenevű fúró. A jelentős környezetvédelmi szereppel bíró, egyúttal példa nélküli mérnöki bravúrnak számító grandiózus alagút elkészültét az európai közlekedési miniszterek élőben követték Luxembourgból, a svájci televízió ugyancsak élő közvetítést sugárzott az eseményről, és a helyszínen is mintegy kétszáz híresség jelent meg.

Az ünnepségen kiemelt szerep jutott az alagút építésében részt vevő mintegy 2500 munkásnak is, akik közül már nyolcan életüket vesztették az építkezés során. A munkásokat a két furat összeérése fölött, egy Sedrun nevű hegyi faluban méltatták. A mintegy hét milliárd eurós (1900 milliárd forintos) vasúti alagúttól szakértők azt várják, hogy jelentősen mérsékli majd a svájci Alpok jelenleg évi 1,2 milliós teherautó-forgalmát.

A svájciak közel húsz évvel ezelőtt népszavazáson döntöttek arról, hogy vállalják a fejenként több mint 250 ezer forintnak megfelelő költséget az Alpok megóvásáért, és az azóta végzett felmérések alapján ez a közvélekedés továbbra is kitart. A teherautók veszélyeztetik a növény- és állatvilágot, valamint a nagy gondot jelentő eróziót is fokozzák.

Természetvédők szerint a 15 éve folyó építkezések megérték az erőfeszítéseket, annak ellenére, hogy az Észak-Európa és Olaszország között közlekedő vonatok csak egy órát nyernek majd az alagúttal. Zürich például a jelenlegi 3 és fél óra helyett 2 és fél óra alatt lesz elérhető Milánóból, a Zürich-Lugano út pedig 1 óra 40 percre rövidül. Szakértők szerint ugyanakkor már ez is nagy jelentőségű lehet a vasút gazdasági versenyképessége szempontjából.

A tervezők szerint napi 300 vonat száguldhat majd át az alagút kettős járatán, a személyszállítók akár 250 kilométeres sebességgel. A Gotthard-masszívum - többek között a 2500 méteres Piz Vatgira csúcs - alatt futó létesítmény Svájcot és Olaszországot köti össze.

A tervek szerint 2017 végén megnyíló alagút hosszban maga mögé utasítja majd a jelenleg csúcstartó japán társát, a Honshu és Hokkaido szigetét összekötő 53,6 kilométeres Seikan-alagutat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását