Belföld
Liga: lop az állam
A magánnyugdíjpénztári átutalások szerdán bejelentett felfüggesztésével a szerint az állam egyszerűen lopást követ el - tudatta véleményét a Liga szakszervezeti tömörülés.
A szakszervezeti tömörülés úgy ítéli meg, hogy a tervezett intézkedés nemcsak alkotmányos alapjogokat – mint például a magántulajdon védelme – sért, de a Fidesz választási programjával is ellentétes, hiszen abban "Orbán Viktor megígérte, hogy nem a kisemberek, az adófizetők és a munkavállalók pénzén fogja rendezni az ország adósságait".
Ezzel pedig éppen hogy attól a három millió magánnyugdíj-pénztári tagtól venne el évi 400 milliárd forintot, akiknek egy jelentős része törvényi kötelezettség miatt nyitott ilyen számlát, nem pedig azért, "mert úri kedve úgy diktálta" – emlékeztet a Liga.
A Liga szakszervezetek csak remélik, hogy a miniszterelnök szerdai beszédében elhangzott – "nehezen értelmezhető – nyugdíjpénztári elvonást csak a sajtó értette félre, és valójában az állam nem tervezi a magánnyugdíj-pénztáraknak szánt pénzek visszatartását".
A szakszervezeti szövetség a tervezett megoldást semmiképpen nem tudja elfogadni.
A Liga már a gazdasági válság kirobbanásakor javaslatot tett arra, hogy mindenkinek nyitva kell hagyni a lehetőséget a magánnyugdíj-pénztári rendszerből való önkéntes kivonulásra, és az állami rendszerbe való visszatérésre. Ez a kérdés ismét rávilágított arra, hogy minden eddiginél sürgősebb lenne a nyugdíjrendszer társadalmi konszenzuson és szakmai alapokon nyugvó átgondolása, majd átalakítása úgy, hogy az évtizedes távlatban megnyugtató és kiszámítható legyen, egyúttal mentes a ciklusonkénti politikai beavatkozásoktól – olvasható a Liga közleményében.
Forrás: MTI