2024. október 9. - Dénes

Molnár Gyula, a gyanúsított

Gyanúsítottként hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyulát, a XI. kerület távozó szocialista polgármesterét, aki hétfő kora délután érkezett meg a főügyészség épületébe - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
2010. október 4. hétfő 13:42 - HírExtra
Molnár Gyula ügyvédje kíséretében érkezett a főügyészségre, de nem nyilatkozott a sajtónak.
Az MTI múlt szerdán számolt be arról, hogy újabb idézést kapott gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyula, akinek a XI. kerületben, a polgármesteri irodájában adták át a főügyészség munkatársai az újabb idézést.

Múlt hét kedden egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lakos Imrét (aki nemrég lépett ki az SZDSZ-ből), a XI. kerület eddigi alpolgármesterét. Aznapra idézték gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyulát, a kerület polgármesterét is, ám ő akkor nem jelent meg az idézésre.

Az ügyészség szerint a vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester a posztjából fakadó függőségi viszonyt kihasználva a hivatali helyzetével visszaélt, hogy egy kft.-nek előnyt szerezzen; a cég a XI. kerületben, a Dombóvári és Budafoki út sarkán levő ingatlant szerette volna megszerezni, mert a környező ingatlanok már a tulajdonában álltak.

Az ügyészség szerint a tulajdonjogot az államháztartási törvény előírásait megkerülve juttatták át a gazdasági társaságnak, mivel nem történt nyilvános versenytárgyalás. Mindez a nyomozóhatóság szerint a polgármester és az alpolgármester tudtával történt.

Lakos Imre panasszal élt a gyanúsítás ellen és megtagadta a vallomástételt.
Molnár Gyula akkor az MTI-nek úgy nyilatkozott: "ha egy állami telek értékesítése ügyében (...) több mint ezer napja folyó vizsgálat a választások előtt négy nappal jut el abba a stádiumba, hogy egy esélyes polgármesterjelöltet az ügyészségre kell hívni, a helyettesét pedig meggyanúsítani, akkor az önmagáért beszél, és nem kívánom kommentálni".

Ezzel kapcsolatban Fazekas Géza múlt kedden leszögezte: a főügyészség akkor közli a megalapozott gyanút, amikor az megfogalmazódott, ez szeptemberben történt meg és szeptember közepén küldték ki az idézéseket. Hangsúlyozta továbbá, hogy a főügyészség politikai nyilatkozatokra nem kíván reagálni.

A XI. kerületben Hoffmann Tamás, a Fidesz-KDNP jelöltje győzött a vasárnapi polgármester-választáson.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását