2024. május 6. - Ivett, Frida

Megölték a marxista vezért

Megölték a legnagyobb kolumbiai gerillaszervezet, a marxista irányzatú Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) katonai vezetőjét - jelentette a helyi sajtó.
2010. szeptember 23. csütörtök 20:52 - HírExtra
Az 57 éves Victor Julio Suárez Rojas - mozgalmi nevén Mono Jojoy - a kolumbiai hadsereggel történt összecsapás során vesztette életét az ország belsejében - jelentette a Caracol tv-csatorna.

A hírt később hivatalosan megerősítették, miután azonosították a holttestét. Mono Jojoy a hadsereg, a légierő és a rendőrség közös akciója eredményeként egy bombázásban esett el Meta tartomány La Macarena nevű körzetében, szerdáról csütörtökre virradóan. Vele együtt életét vesztette mintegy húsz másik gerilla is.

Ilyen súlyos csapás legutóbb 2008-ban érte a FARC-ot, amely a hatvanas évek közepe óta harcol a kormány ellen. Abban az évben elesett a mozgalom második számú embere, Raúl Reyes, és a katonaság kiszabadította Ingrid Betancourt elrabolt elnökjelöltet, aki hat évet töltött a fogságukban.

A társadalmi igazságtalanságok ellen felkelő parasztokból álló szervezet egykor az ország nagy területeit ellenőrizte, és 17 ezer harcossal rendelkezett. Álvaro Uribe elnöksége (2002-2010) alatt azonban jelentős amerikai segítséggel visszaszorították a dzsungelbe, és támogatottságát az is rontotta, hogy kiadásai fedezésére kábítószer-termeléshez folyamodott. Jelenleg 9 ezer tagja lehet.

A FARC vezetősége szerdán közleményt adott ki, amelyben tárgyalási hajlandóságát hangoztatta Juan Manuel Santos új elnökkel, de csak előfeltételek nélkül.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását