2024. április 19. - Emma

EU: már a következő ülésen tárgyalnak a romahelyzetről

Az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek következő, október végi találkozóján foglalkoznak majd a romák jobb társadalmi beilleszkedésének témájával is - jelentette be Herman Van Rompuy, a kormányfői tanács elnöke az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
2010. szeptember 22. szerda 16:04 - HírExtra
Az Európai Bizottságot képviselő Maros Sefcovic alelnök bejelentette, hogy testületénél munkacsoportot hoztak létre a romákat segítő intézkedések áttekintésére.

Az állam- és kormányfők múlt heti, kötetlen találkozóján már felmerült a romakérdés, elsősorban a cigányok csoportjainak Franciaországból való kitoloncolása, illetve az arról Párizs és az Európai Bizottság között kirobbant vita miatt.

Van Rompuy már akkor bejelentette, hogy a következő kormányfői találkozók egyikén napirendre tűzik a témát. Mostani közlésével úgy pontosított, hogy a kérdésre már a legközelebbi hivatalos ülésen kitérnek.

Felszólalt a strasbourgi vitában az EP egyetlen roma képviselője, Járóka Lívia (Fidesz), aki üdvözölte Orbán Viktor miniszterelnök azon bejelentését, hogy arra törekszik: az uniós romastratégiát a jövő évi magyar EU-elnökség idején indítsák útjára.

A közös uniós fellépés szerinte elengedhetetlen, különösen a mélyszegénység elleni harcban és a regionális különbözőségek csökkentésében. Járóka rámutatott, hogy a romák társadalmi kizárásával kapcsolatos legfőbb probléma nem a rasszizmus vagy a diszkrimináció, hanem gazdasági és történelmi tényezők kölcsönös egymásra hatása. Ezért a megoldást sem etnikai alapon kell keresni - fűzte hozzá.

Tabajdi Csaba (MSZP) arra kérte Van Rompuyt, győzze meg a tagállamokat, hogy ahol romák élnek, mindenhol dolgozzanak ki középtávú roma kormányprogramokat. Mint mondta, Európa első romaprogramját államtitkárként ő dolgozta ki Magyarországon. Arra is kérte Van Rompuyt, Sefcovicot és az Európai Parlament elnökét, Jerzy Buzeket, hogy közösen dolgozzanak ki egy ellenőrző rendszert annak vizsgálatára, hogy a tagállamok teljesítik-e a vállalásaikat.

Írásbeli hozzászólást nyújtott be Göncz Kinga (MSZP). Ebben úgy fogalmazott, hogy "az utóbbi hetek eseményei megerősítik régóta hangozatott követelésünk jogosságát: Európának szüksége van a romák társadalmi befogadását segítő átfogó stratégiára". Hozzátette: ezzel "elkerülhetővé válna, hogy a tagállamok egymásra tolják a felelősséget a közösség helyzetének a rendezéséért". Jelezte azt is: kíváncsian várja, hogy a magyar kormány az EU következő soros elnökeként mit kíván tenni a stratégia előmozdításáért.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását